Alice díjat hozott Bodó Viktornak

Színpad


FIMA_BodoViktor_20080607004.jpg
Bodó Viktor

A nagy sikerű előadás az elmúlt évadban több vendégjátékra is meghívást kapott, játszották Essenben és Münchenben. Nyáron a Salzburgi Ünnepi Játékok vendége lesz az Alice; a Young Directors Project 2009 keretében mutatják be augusztus  5., 6., 7. és 8-án a Republicban.

 
Bodó Viktor 2006-ban volt először a grazi színház vendége, Kafka Kastélyának Vinnai Andrással közösen írt adaptációját állította színre. Az együttműködés sikerének eredményeképpen került sor a következő meghívásra, és az Alice elsöprő sikere nyomán már tervezik a következő közös produkciót, amelyben vendégként Bodó újonnan alapított társulata, a Szputnyik Hajózási Társaság - Modern Színház és Viselkedéskutató Intézet - Labor társulata is részt vesz.