Alkoholisták ősbemutató Egerben

Színpad


alkoholistak_gardonyi_geza_szinhaz_nadasy_erika_venczel_valentin_5_byGALGABOR.jpg
Nádasy Erika és Venczel Valentin

Szegvári Menyhért, a darab rendezője szerint a kortárs erdélyi szerző titokzatos, költői misztériumdrámát írt, nagyon is földközeli szereplőkkel és helyzetekkel. Hitkeresés és akasztófahumor, angyaljárás és kocsmalíra. "Két világ, a látható és a láthatatlan, a színház két világa párhuzamosan egymás mellett" - ez jellemzi a darabot, amelyet eddig még nem mutattak be Magyarországon. Az előadást február 6-tól láthatja a közönség Hüse Csabával, Ivády Erikával és Venczel Valentinnal a színpadon. 

 
Visky András szerint véletlenül keletkezett darab az Alkoholisták. Egy alkoholista nővel készült interjú indította el, tehát, mondhatni, a szó köznapi értelemben egy újsághír. A beszélgetés elkészültekor Éva gyógyult alkoholistának számított, ebből a mindig törékeny, rendkívül ingatag pozícióból tekint vissza elképesztő humorral és lepusztultságában is föl-fölcsillanó intelligenciával korábbi, tulajdonképpen általa is bizonyos révülettel szemlélt életére. "Hirtelen egy szabad, rendkívül okos nő állt előttem a maga rettenetes erejével és kisugárázásval, valami olyasféle vibrálással, amivel csak a görög hősök bírnak. Egy Antigoné, aki a világot egy temetetlen holttest fölmutatásával teszi próbára. Éva viszont saját temetetlen holttestét cipeli közöttünk, az önsajnálat legcsekélyebb jele nélkül, mint aki a legnagyobb tétet képes kockára tenni, magából semmit vissza nem tartva."
 
 
Éva "reális" élete tipikusan kisvárosi történet - mondja Visky. Gyermeke meghal - nem tudjuk, miként, a darab szándékosan nyitva is hagyja a kérdést. Abortusz? Gyermekhalál? Mindegy, ő maga gyilkosként él a világban. Hova kerül, akit megölünk? Kinek az életét éli a túlélő gyilkos? Lehetséges vajon levetni magunkról a ránk nőtt, velünk "élő" holttestet? Könnyen lehet, hogy a színház talán az egyetlen helye a kultúrának, ahol anélkül, hogy obskúrus vallási elköteleződés gyanújába esnénk, föltehetjük magunknak a kérdést: vajon megváltozhat-e, átalakulhat-e egy ember élete?
 
Korábban: