AZ ÁLLAMI OPERAHÁZ FANTOMJA(I)

- Az jó, hogy ha az Operaházról keringenek hírek. Az volna a halál, ha nem keringenének. Az Operaház köszöni, jól van, működik, előadásokat tart, éli az életét, mint minden nagy szervezetnek van ezer baja és problémája. Ezeket menet közben orvosolni kell, egyébként a vezetés ezt teszi. Én ehhez a vezetéshez csatlakoztam. Korántsem egyedüliként, korántsem minden probléma tökéletes megoldójaként. A magam szervezési, pénzügyi és államigazgatási tapasztalataival igyekszem hasznára lenni az intézménynek.

- Fordítsuk ezt le a gyakorlat nyelvére. Az, hogy egy kívülről jött embernek kell rendbe szedni az Operaház anyagi ügyeit, azért az jelent valamit. A művészemberek általában nem szoktak tudni bánni a pénzzel. Elég-e az a forrás, amelyről a zuhanyhíradó szól? Bőkezűen csordogál el, vagy valami más oka van?

- Ez most több kérdés egyben. Kezdeném onnan, hogy vajon a művészemberek tudnak-e bánni a pénzzel. Minden irónia nélkül mondom, azt tapasztaltam, hogy nagyon is tudnak bánni vele. A pénzt amúgy sem a művész kapja, az a nézőre kell, hogy fordítódjék. Tehát, hogy ha valahol egyáltalán megbicsaklik a dolog, akkor az a kérdés, hogy a művész, aki a művészi teljesítményéért - és hát azért ne felejtsük, nem csak a művész, hanem az a hatalmas kiszolgáló apparátus, amely a művészt támogatja a deszkára lépésben - úgy kapják a pénzüket, hogy közben a néző nem kap eleget, vagy nem elégedett. A probléma igazából ezzel van. Magyarul a probléma nem azzal van, hogy az Operaház mennyibe kerül. A kérdés az, hogy mennyit hoz ki ebből a pénzből. Az utóbbi időszakban, elég közkeletű a nézet, hogy abból a csekélynek nem mondható adóforint támogatásból, amelyből működik az intézmény, nem hozott ki eleget. Az elmúlt években tartósan 6 milliárd forint körüli állami támogatásból működött az intézmény, ehhez több mint 1 milliárd forintot még saját jegybevételből, marketing munkából, szponzorpénzből beszedett. Tehát egészében hét milliárd feletti összegből működött a Magyar Állami Operaház. Ezzel szolgálta ki az utolsó évben már több mint négyszázezer nézőjét.

- Ennek ellenére a Főigazgató Úr bejelentette, hogy bemutatók maradnak el, anyagi okokból.

- Közvetlenül mondhatjuk, hogy anyagi okokból. Igazából azonban - és azt gondolom az én idejövetelem is ezzel kapcsolatos - a kérdés az, hogy az emberi erő, az eszközök, amelyet felhasznál a Ház, és a pénz, mennyi és milyen minőségű előadásban testesül meg. Az utolsó időszakban eléggé megromlott az az arány, amely egy előadás létrehozásához szükséges előmunkálatok és az előadások között megmutatkozik. Magyarul túl sokat kell próbálni, túl sokat kell szerelni, túl sokat kell szállítani, túl sokat kell tervezni ahhoz, hogy egy előadás a színpadra kerüljön. A Magyar Állami Operaház a fantasztikus repertoárját évente, évadonként, nagyon nagymértékben hozza a színpadra. Ebből az fakad, hogy egy-egy produkció nagyon kevésszer megy a színpadon., tehát egy-egy művész, aki ezekben a produkciókban részt vesz, alkalmasint nagyon keveset szerepel egy évadban. Ebből következik az is, hogy nagyon sokat kell szerelni, szállítani a díszleteket. Egyszóval nagyon nagy a szervezet mozgása, hatalmas rákészülésekkel készül el egy előadás.

A Magyar Állami Operaház éppen, a nagyon szerteágazó repertoárjából fakadóan, tizenhét nagy nevű, európai Operaház között, messze legalacsonyabb számot produkálja az "egy előadás hányszor kerül egy évadon belül a színpadra" mutató tekintetében. Tegyük hozzá a másik oldalról, hogy ettől ilyen színes a kínálata. A kérdés, hogy lehet-e ezt bírni anyagilag. Tehát amikor azt kérdezte, hogy bemutató marad el anyagi okok miatt, akkor tényleg a szó igazi értelmében a jéghegynek abszolút a csúcsát látjuk. Hiszen ez a jéghegy sok-sok előadásból, és - még egyszer mondom - egy európai viszonylatban is teljesen páratlan repertoár nagyságból fakad. Viszont az is jól látszik, hogy ez a hatalmas repertoárt a Magyar Állami Operaház az adóforintokból fönntartva egyszerűen nem képes karbantartani. Hiszen a repertoár darabjai olyanok, mint a befőttek, hogy szavatosságuk van, ha nem tartják karban, ha nem tanulnak rá, ha nem gyakorolják, akkor az megromlik.
Tehát a repertoár és ez most már 54 opera-produkciót, és 14 balett előadást jelent. Ez egy olyan nagyságú élő tudás állomány, amelynek csak a karbantartása évente milliárdos ráfordítást igényel.

- Köztudott az előadóművészet világában, hogy az énekes, a muzsikus, a balett táncos akkor is gyakorol és próbál, ha nem játszik és mint hallottuk nem játszik! Ez a helyzet mennyi ideig tartható fent?

- Hát, igen, gyakorol és próbál, de azért a művész ember és még egyszer mondom, egyébként az Ő munkáját támogató műszak, pénzügyes, a rendész, akkor boldog, ha látja a munkája eredményét. A művésznek meg végképp a siker, a taps a fellépés hozza meg a motivációt. Nagyon nehéz úgy művészileg motiváltnak lenni, hogy egész évben kétszer-háromszor, de akár nyolcszor képes a közönséggel előadáson találkozni. Tehát egyfajta szelekcióra feltétlenül szükség van. És ez nem anyagi kérdés. Ez sokkal inkább művészi motiváltság kérdése, sokkal inkább az adott produkció minőség-biztosításának kérdése.

- Nem lehet kikerülni a kérdést. Elhangzott, hogy nagyon sok a szerelés, nagyon sok a szállítás. Igaz, hogy húsz éve újították fel az Operaházat, de korszerűnek mondható színpadtechnikája van. Egyszerűen érthetetlen egy színházi ember számára: hogy fordulhat elő, hogy egész napokat kelljen szerelni egy-egy díszletet.

- Nem akarom megkerülni ezt a kérdést. Sajnos az Operaháznak a színpadgépészete egyáltalán nem modern, egy most már negyedszázados korát is túl haladott, hajdan az NDK-ban tervezett és gyártott, egyszeri alkalomra létrehozott, se előtte, se utána le nem gyártott színpadgépészet dolgozik ebben a házban. Úgy ahogy. (Ez egyébként majd egy következő nagy projekt. Ebben az évben elindítjuk a színpadgépészet teljes rekonstrukciójának tervezését. Ami önmagában 10-20 milliós munka. Azért, hogy majd az Erkel Színház felújítását követően az Operaháznak színpadgépészetét és a szcenikai berendezéseit fel lehessen újítani.)
De ettől még a kérdés jó. Azt értük meg, hogy a szépre-jóra törekvő művészek díszlettervezők, díszletgyártók, rendezők, előadás létrehozók, annak érdekében, hogy minél teljesebb képi világot és minél szabadabb mozgási lehetőséget engedő díszleteket tervezzenek, annak érdekében elindultak az egyre nehezebb és komplettebb díszletek felé. Ebből fakad az, hogy bizony sok-sok kamionnak kell bekanyarodnia a Hajós utcába ahhoz, hogy behozzák a díszleteit egy-egy nagyobb előadásnak. Ma már a könnyű díszletek száma oly csekély, hogy kivételnek mondható az operaházi repertoárban. Ezen nyilván változtatni kell. Kétségtelen, a tervező művészeknek is kompromisszumot kell kötni: más elvek mentén kell a látványos és játékra alkalmas díszleteket felépíteni, mint azt a közelmúltban tették. Máig azt lehet mondani, nagy nehéz, tehát vasat, súlyos fém tartó elemeket tartalmazó díszleteket terveztek. Jó szándékkal és a művészi hitvallásuknak megfelelően.
Közben a kor úgy változott, hogy ezeket a későbbiekben már nem szabad a tervezésben folytatni. De azért ez a probléma nem fog egyik napról a másikra kimenni a házból, hiszen szó nem lehet arról, hogy a repertoárt egy az egyben bárki kidobja. De rövid távon is egyébként már a meglévő előadásnak is olcsóbb áttervezni és átgyártani a díszletét, mintsem a régivel veszkődni. Sajnos ezt nem vethetjük el, mint lehetőséget.

- Milyen állapotban van az Operaház híresen nagy és értékes hangszerkészlete?

- Ezzel megint az a helyzet, mint magukkal az épületekkel. Elképesztő érték van az Operaház, mint szervezett együttes kezében. Ez a hangszerek jó részére is igaz. És sajnos éppúgy igaz ezekre is, mint az épületekre, hogy meg vannak a nagy értékek, a karbantartásukra, felújításukra általában nincsen elég pénz. Tehát mondhatjuk úgy, hogy az állami költségvetés pedig szíveskedjék még további pénzeket adni ezeknek az eszközöknek a felújítására, karbantartására, vagy fordítsunk ezen egyet, fordíthatjuk úgy is, hogy vajh a szervezet miért nem úgy működik, hogy a folyó költségei között megfelelő fontossággal kezelje ezt a kérdést. Mind az épület, mind az eszközök és különösképpen a hangszerek karbantartására, pótlására fordítson annyit, amennyi szükséges.
Nem érdemes kerülgetni a forró kását.
Ez a ház, a Magyar Állami Operaház, a maga 1100 közalkalmazottjával, és még legalább 4-500 tartós szerződéses művészével és nem művészi állományú bedolgozójával, a pénzeinek legnagyobb részét személyi jövedelem formájában ill. a hozzátartozó járulékok formájában fizeti ki. Ami rendben is van különben egy művészeti intézménynél, de ezeknek a személyi javadalmaknak a kifizetése mindig primátust élvezett az anyagi, dologi kiadásokkal szemben. Ebből fakad, hogy bizony új hangszert is jócskán kellene beszerezni és a hangszerek karbantartása, felújítása is sok-sok esetben nagyon sürgető. Ez egy következő pikáns szelete ennek a kérdéskörnek, hogy vajon azok a nagy értékű, a köztudatban mesterhangszerként emlegetett hangszerek, azok vajon úgy vannak-e, ott vannak-e és annál vannak-e, mint amelyet a kincstári eszközleltár tartalmaz. Én a tíz az egyhez fogadnék, ha itt egy részletes elszámoltatásra kerülne sor, érnének meglepetések, vagy mást, aki ezt a rovancsot is megcsinálja.

- Elhangzott a 89-es szám, hogy több éve valami miatt az Operaház vezetősége nem tartotta be a törvényi létszám-maximumot, és ezen most változtatni kell mindenképpen. Mennyire akkut ez a kérdés?

- Az engedélyezett létszám feletti közalkalmazottak, vagyis 89 fő esetében a Magyar Állami Operaháznak, mint munkáltatónak 2005. június végéig kezdeményezni kell a közalkalmazotti jogviszony felbontását.
Ez olyan határozott utasítása, elvárása a fenntartónak, amivel szemben az intézmény semmit nem tehet.
Szerencsére nem feladatunk azt keresni, hogy ki a hibás, hogy így alakulhatott a dolog, ha eddig az intézmény tudta, bírta fizethette ezeket az embereket ám megtette, most már jól látszik, hogy az adóforintokból ez tovább nem finanszírozható. A dolog nem csak arról szól, hogy a létszám feletti embereket el kell engedni, hanem arról is szól, hogy ugyanezt a teljesítményt kisebb létszámmal kell megoldani.
Ha most egy igazi profitorientált vállalatnál ülnénk, akkor egyszerű hatékonysági kérdésnek mondanánk.
Az egy ember által elvégzett feladatmennyiségnek kell tudni nőni. Ebben a házban is erről van szó. Akkor is ha költségvetési intézményi formában működik. Tudni kell és ez egy fontos dolog, nincs megrendelés, nincs parancs arra, hogy ez a költségvetési intézmény a jövőben más formában működjön, hogy mondjuk részvénytársasági, közhasznú társasági formává alakuljon. Ez nem is kizárt, de ezt nem várja el senki, azt viszont elvárja az Operaház vezetésétől és kollektívájától, hogy szíveskedjék javaslattal élni, hogy mi lenne a legoptimálisabb működési forma.

- Erkel Színház. Nem halasztható az épület felújítása. Logisztikai szempontból igen szerencsés a helyzet: nincs beszorítva házak közé, fel lehet vonulni, bővíteni lehet az amúgy nagyon kis színpadot és így tovább.

- A napokban megjelentettük az Erkel Színház felújításával kapcsolatos magánbefektetői érdeklődés felmérésére hivatott elő-pályázati felhívást, amelynek célja az, hogy említett fizikai feltételeket is kihasználva, oldalszínpaddal, hátsószínpaddal szükséges színpadi gépészettel felszerelt modern és legalább ugyanúgy, mint eddig kétezer főt befogadni képes nagyszínháza legyen Budapestnek. Ez a nagyszínház a mi kiírásunk szerint alapvetően zenés komoly színpadgépészetet, és komoly szcenikai igényeket támasztó darabok előadására kell hogy alkalmas legyen. Alapvetően nyilván nagy operadarabok, nagy musicalek, nagy látványosságot kínálni képes, sokszereplős zenés produkciók jönnek számításba.

- Az épület felújítás és a létszámtöbblet ügyében, talán egy kis egérutat jelent az elkészült Művészetek Palotája, amelyben két helyszín is alkalmas arra, hogy ott opera vagy operajellegű előadások legyenek. Az Erkel Színház előadásai oda fognak kerülni, vagy máshová?

- Budapest valóban fantasztikus új helyszínnel gyarapodott. Nem tudjuk ma még megmondani, hogy az Erkel előadásai hová kerülnek. Az nagyon valószínű, hogy az eredeti formájukban nem kerülnek sehová. Ha bármilyen helyszínre átmennek a művészeink és a színpadi megjelenést kiszolgáló személyzet produkciókat tartani - amit nagyon szeretnék -, akkor oda egy adaptációt akár új produkciót kell készíteni. Sok helyszín lebeg a szemünk előtt: a Művészetek Palotája-beli fantasztikus koncertterem ill. a kisebbik terem - de az a kisebbik terem is 450 nézőt befogadni képes, a Nemzeti Színházon át, a Millenáris Parkon keresztül, a Thália Színházig és nem hagynám ki a gödöllői barokk színházat. Legalább még hat helyszínt nem említettem, amelyeket szeretnénk megvizsgálni, hogy hogyan működnek az Operaházi Társulat produkciói szempontjából.

Abban az időszakban, amíg az Erkel felújítása tart én nagyon szeretném, ha kettő, három, - ha bírjuk emberi erővel és pénzzel -, akár négy helyszínen hosszabb sorozatokat, tehát nem egy-két előadást, hanem tízes, húszas sorozatokat tudna a Magyar Állami Operaház és Balett együttes bemutatni. Modern balettet, új célcsoportnak, aki nem biztos, hogy bejön az Erkel Színházba és az Ybl Palotába. Hangversenyszerű, oratóriumszerűen előadott opera darabokat, nyilván ezek közül a látványosabbak, könnyebbek dallamosabbak játszhatók így. Személyesen is szeretném és mondhatom az Operaházi vezetés nevében, szeretnénk, ha az átmeneti időszakban is sok helyszínen és - legalább ennyire fontos -, hogy színes kínálattal jelentkezzen.

- Ha az ember a tv csatornákat kapcsolgatja, akkor számos operaelőadást lát német nyelvterületről, amely gyakorlatilag díszlet nélkül, oratóriumszerűen, de jelmezben zajlik. Az a fantasztikus tény, hogy Magyarországon közönségsiker volt és lehetett a Karmesterverseny, azt mutatja, hogy a jegyvásárlónál lényegesen nagyobb a valós igény a komolyzenére, az operára. Az Operaház árait nem mindenki tudja megfizetni. Azzal, hogy az épület felújítás miatt rákényszerül az intézmény egy mobilabb működésre, nem lehetne az en suite játszást egy kicsit előtérbe helyezni. Mert hiszen a jegyek nyilván ott olcsóbbak, mint az Ybl Palotába. Nem oldhatnák-e meg a foglalkoztatást, ha nem közalkalmazottként, hanem művészhez méltó módon szerződik, akkor esetleg a több előadással jobban is jár.

- De igen, bár az átállás nem könnyű, mert hát érthető módon az egzisztencia elvesztésének félelme, azért mindenkiben munkál. Vagy legalábbis a legtöbbekben munkál. És hát a tapasztalat szerint inkább az akár kevesebb , de biztosabbat választja, a lehet, hogy több , de bizonytalannal szemben. És ez teljesen emberi, mélyen megértem. Tehát ebben csak nagyon óvatosan szabad lépni.
Visszatérnék két nagyon fontos kérdést is említett. Az egyik az en suite játszási mód, de szerencsés lenne kipróbálni. Azért lenne jó ebben az időszakban kipróbálni, mert az is kiderülhetne: képes rá az Operaház társulata a hozzászegődő szerződéses művészekkel együtt olyan színvonalú produkciót létrehozni, amit tizenötször is el lehet játszani.
A másik kérdés a jegyár ügye, azért erről pár szót feltétlenül mondanom kell. Igen lehet azt mondani, hogy nem olcsók a jegyek a Magyar Állami Operaházban, mégis azt fontos tudni, hogy a néző 1 forintjához az állam - de hát ugye az állam pénze meg az adófizetőtől és a vám és járadékbevételeiből és illetékeiből van, tehát végső soron az adófizető állampolgár - még hét forintot tesz hozzá. Ma tehát, aki megvesz egy ötezer forintos jegyet, azt tudnia kell, hogy harmincötezer forintnyi támogatást is kap mellé. Ezt a támogatást akkor is az adófizetők fizetik - még pedig döntően azok az adófizetők -, akik nem járnak a Magyar Állami Operaház intézményeibe és előadásaira.

Van még egy hatás, ami még ehhez hozzá tartozik. Azt gondolom - szívesen vállalok nyílt színi vitát is -, végtelenül alul értékeltnek tartom a kultúra teljesítményeit, amely a jegyárban is sajnos megnyilvánul. Az, hogy a McDonald's-ba betérő fiatal többet költ, mint egy színházjegyre. Az, hogy a színházlátogató, operalátogató alkalmasint többet költ a taxira, ruhatárra, a szünetbeli pezsgőre, kávéra, mint magára a jegyre. amely jegyben például itt a Magyar Állami Operaház színpadán néha ötszáz ember egybehangolt és összehangolt, végtelenül finom egyeztetést igénylő előadásában jön létre egy produkció, az egyszerűen tragédia.

Tehát nem csak azért kell a jegyárakat emelni, mert valaki azt gondolja, hogy több bevételre van szüksége az intézménynek, hanem azért, kell a jegyárakhoz hozzányúlni, hogy kifejeződjön a kultúrában dolgozók végtelen erőfeszítésének az ellenértéke. De az is lehetetlen dolog, hogy ilyen mélyen leértékelődjék ezeknek az embereknek a sokszor megfeszített munkája. Annyit tudunk tenni a jegyárak dolgában egyébként, itt, hogy az év elején, 2005 év elején, végül is mondhatom így bocsássa meg mindenki a kifejezést, de esedékes jegyár-emelést elhalasztottuk valamelyest, és szeptemberben nem tervezünk a jegyárakhoz hozzányúlni. Viszont kénytelenek vagyunk április 1.-től, tehát egy évben csak egyszer, hogy a néző feje fölött ne lebegjen örökké a jegyár változás rémképe.
Terveink szerint széthúzzuk a jegyár struktúrát: lesznek kifejezetten drága jegyek és azt már szinte tényként mondhatom, hogy lesznek amelyek kevesebbe fognak kerülni, mint most. Én kézséggel elismerem, hogy ezek száma lesz az alacsonyabb, de fontos, hogy legyen a kínálatunkban olyan jegy is, amit a kispénzű diák meg tud venni. És igen aki akusztikai szempontból a legjobb helyeken ül a legjobb színpadi rálátást biztosító helyeken, az pedig ebből az adóforint ellentételezésből vállaljon többet.

- Örvendetesen, gombamód szaporodnak a számítógépek országszerte. Azokon a nagyon kis településeken is modern, korszerű számítógépeket használnak ma már, ahonnan talán soha az életbe nem jutnak el az Operaházba. Gondolkozik-e az Operaház azon, hogy interneten keresztül zárt láncon, operákat közvetítsen, pedagógia szempontok alapján ezekbe az iskolákba?

- Ez nagyon jó ötlet, nem merült még föl az itteni ténykedésem során. A kérdés abszolút rávilágít arra, hogy maga az intézmény informatikai szempontból - talán nem erős a kifejezés -, hogy alulfejlesztettnek mondható. Mind a szükséges informatikai eszközök, mind pedig az általános ill. a speciális alkalmazások számát tekintve. Annyi előrelépés feltétlenül van, hogy a házon belüli hálózatot a műszaki kollégák, nagyon kiválóan megoldották. De a végpontok, a munkaállomások száma nagyon csekély, ebből fakadóan ezeknek a kézségeknek a száma is, hogy például a Magyar Állami Operaház megjelenjen a világhálón, ahol tartalomszolgáltatóként eljuthat azokhoz, akik fizikai valóságukban nem élvezhetik ezeket az előadásokat.
De ez egy jó és nagyon fontos gondolat mind maga az archiválás, mind az előadások közvetítése. Ezt köszönöm szépen. Bele kell, hogy férjen az intézmény fejlesztésének programjába.

Fotó: Peti Péter

Závecz Ferenc szakmai életrajza