Állatsereg a Móricz Zsigmond Színházban

Színpad

Heltai Gáspár Száz fabula című, Aesopus nyomán írt mesegyűjteménye a magyar irodalom, egyben a reneszánsz széppróza egyik kincsesbányája. Tanulságos, örökzöld, szórakoztatva tanító, élvezetes állatmesék ezek, melyeknek legtöbb motívuma napjainkban is ismerősen cseng a ravasz rókáról, az acsarkodó, buta farkasról, a hiú macskáról, a nagyravágyó, utánzó majmokról.
 
 
Remekbe szabott, inkább emberi, mint állati figurái valóban színpadra kívánkoznak: a három meséből ( A szegénből lött kazdag emberről és a kazdagból lött szegénről", A ló és a szarvas, A falánk hasról és a szorgos testrészekről) összegyúrt Róka rege című előadás feleleveníti az erdők-mezők varázslatos birodalmát, furcsa, esetlen, félelmetes, mulatságos, szeretnivaló lakóit, akik voltaképpen nekünk, a mi gyarlóságainknak, vágyainknak, esendőségünknek tartanak tükröt. Négylábúak, szárnyasok és egyéb "lelkes állatok" kalandjaiban mind gyerek, mind felnőtt meglelheti a maga örömét, a neki szóló tanulságot.
 
A meséket Bodolay Géza, Hargitai Iván és Koltai M. Gábor rendezte. Nyilvános főpróba pénteken, bemutató október 3-án 16 órától a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban.