Almási Tamás

Kultpol

Almási Tamás 1970-től dolgozik a filmszakmában. Asszisztense volt - többek között - Szabó István, Fábri Zoltán, Jancsó Miklós, Zolnai Pál rendezőknek, majd Radványi Géza társrendezőjeként dolgozott. A Színház és Filmművészeti Főiskola Film és Tv rendezői szakát 1979-ben végezte el, Fábri Zoltán, Gábor Pál, Illés György tanítványaként.
Játékfilmesként kezdte pályáját. Ez erősen hatott dokumentumfilmjeire, melyek kivétel nélkül sűrítetten drámaiak. Erős érzelmi hatásokkal dolgozik.
Húsznál több egészestés dokumentumfilmet rendezett. Ózd sorozatát 1987 - 1998. között készítette. Rangos európai és tengerentúli fesztiválon szerepelt sikerrel.
Filmjeit több mint negyven országban láthatták. (Televíziós sugárzások.)
Osztályt vezet és filmrendezést tanít a Színház és Filmművészeti Egyetemen.
Ózd sorozatát 12 éven át készítette a Budapest Filmstúdióban. A szociografikus pontosságú művek az egykori szocialista acélváros agóniáján keresztül dokumentálják a magyarországi rendszerváltást. Szinte példátlan ez a vállalkozás: nyolc egészestés mű azonos helyszíneken, jórészt azonos szereplőkkel. Ez a filmfolyam az átalakulás folyamatának megkerülhetetlen dokumentuma. ( Csak Magyarországon az Ózd sorozat filmjeit - a legszerényebb becslések szerint - több mint nyolcmillió néző látta a televízióban. A kritika korszakhatároló műnek, emblematikus tananyagnak, a dokumentumfilm klasszikusának minősítette a sorozatot.

Almási Tamás kitüntetései: Balázs Béla díj, Magyar Művészetért díj, Bezerédj díj, Pulitzer-emlékdíj, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje.

Nehéz volna felsorolni filmjeit. A teljesség igénye nélkül:
Meddig él egy fa ? How long does the tree live ? 1977.
( rövid játékfilm )
Grand Prix at Wasington SILECT Festival

Ballagás Graduation. 1980.
( játékfilmfilm )
Legjobb első film, XIII.Magyar Játékfilmszemle.

Kölyköd voltam I was your kid. 1983.
( dokumentumfilm )
Dokumentum kategória díj, Miskolci TV fesztivál
Input festival Granada.

Teho-napló Teho diary 1986.
( dokumentumfilm )
Fődíj, Miskolci TV fesztivál

Szorításban In a vise 1987.
( dokumentumfilm )
Különdíj, XX. Magyar Játékfilmszemle
Documentary Festival at Nyon

Ítéletlenül Women condemned 1991.
( dokumentumfilm )
Silver sestertius Award at Nyon
Magyar Filmkritikusok Díja
Input festival at Baltimore, USA
Prix Europa, Berlin

Miénk a gyár I-II The factory is ours 1993.
( dokumentumfilm )
XXIV. MFSZ. dokumentum fődíj.

Meddő Barren 1995.
( dokumentumfilm )
Magyar Filmkritikusok Díja
Prix Europa ,Berlin
Dokumentumfilm fesztivál, Lipcse
Cinema du réel,Paris

Szívügyem The matter of the heart 1996.
( dokumentumfilm )
Golden Gate Awards Certificate of Merit Winner at San Francisco
Prix Italia Television Documentary Awards Special Commendation
Magyar Filmkritikusok Díja
Special Mention at Karlovy Vary
Cinema du réel, Paris
FIPA, Biarritz 1997.

Tehetetlenül Helpless 1998.
( dokumentumfilm )
Megosztott dokumentum fődij, XXIX. Magyar Filmszemle
Magyar Filmkritikusok Díja
Prix Europa, Berlin
Silver Plaque.TV FEST, the Chicago International Television Competition
Special mention of Prix International de la SCAM, Cinema du réel, Paris
Rendezői díj, Kamera Hungária#8217;99
Fődíj, Kamera Hungária#8217;99

Szerelem első hallásra More than love 1999.
( dokumentumfilm )
Dokumentum fődíj, XXXI. Magyar Filmszemle
Magyar-Román Filmszemle, Sepsiszentgyörgy

Alagsor Down and out 2001.
( dokumentumfilm )
DaKINO International Film Festival-2001, Bucharest

Kitüntetetten 2001.
(dokumentumfilm )

Sejtjeink Our cells 2001.
(dokumentumfilm)
Prix Italia 2001.
FIPA, Biarritz 2002.
Dokumentum fődíj. XXXIII. Magyar Filmszemle 2002.
XXXIII. MFSZ. Diákzsűri különdíja a legdrámaibb dokumentumfilmnek. 2002.
KAMERA-díj 2002.