Álomvilág várja a nézőket a szegedi Tragédián

Színpad


embertragediaja_gemzapeter_szegediszabadterijatekok_statiszta_valogato_d_kzg20110614014.jpg
Gemza Péter koreográfus a Szegedi Szabadtéri Játékok Az ember tragédiája című produkciója egyik leendő statisztáját emeli meg a Reök-palotában.

(MTI) - A Dóm tér hatalmas színpadán harminc színész - a debreceni színház és a beregszászi társulat tagjai -, ugyanennyi középiskolás és statiszta, valamint húszfős kórus játszik majd - közölte a művész a darab statisztaválogatása előtt.
    

A produkció színpadképét és mozgásvilágát meghatározza Vidnyánszky Attila rendezői koncepciója: a szereplők folyamatosan dolgozni fognak, több tonna földet mozgatnak majd meg a jelenetek során. Az egyes színek azonban a jelmezekben és a színészek mozgásában is markánsan elkülönülnek majd - árulta el a koreográfus.
    
Olekszandr Belozub monumentális díszletet tervezett a produkcióra: a színpadon az emberiség történetének tizenöt méter magas és harminc méter széles pergamenje lesz a központi elem, ennek tetején foglal majd helyet az Úr. Innen, a díszlet csúcsáról - a tejutat szimbolizálva - futtatják le tizenöt méter hosszú szakállát. 
    
A Tragédiában az örök nőt, Évát Ónodi Eszter alakítja, partnere Rátóti Zoltán lesz Ádám szerepében. Kettejük történelmi vesszőfutását Luciferként Trill Zsolt követi majd végig. A jubileumi produkcióban színre lép Cserhalmi György, Blaskó Péter és Földes László Hobo is. Hobónak az előadás zeneszerzője, Verebes Ernő egy dalt is írt, melyet a londoni színben fog előadni.
    
A színészek és az alkotók június 22-én kezdik a színpadi próbákat, hogy július 1-jén és 2-án valóban a magyar színháztörténet egyik meghatározó, új darabját láthassa a közönség a Dóm tér színpadán.