Az alternatívra keresik a választ

Színpad

 

A pályázat kiírói a címet a XV. Alternatív Színházi Szemlén lezajlott szakmai vitáról tudósító újságcikkből kölcsönözték.

 
A pályázóknak maximum 20 gépelt oldalon van lehetőségük virtuálisan csatlakozni ehhez az eszmecseréhez és írásban kifejteni a szóban forgó probléma bármely színházi vetületét: mi az, hogy alternatív?
 
A pályázók közül az első három helyezett pénzjutalomban részesül: 1. díj 75 ezer,  a 2. díj 50 ezer, a  3. díj 25 ezer forint. A benyújtott pályázatokat zsűri értékeli, amelynek tagjai: Rácz Attila, a Hólyagcirkusz Társulat alapítótagja, Herner Dániel, a Színház.hu alapítótagja és Sándor L. István, az Ellenfény folyóirat főszerkesztője.
 
A pályázatokat elektronikus úton 2010. január 15-ig kell beküldeni az alábbi címre:  bladdercircus@gmail.hu
 
A kiírók arra kérik a jelentkezőket, hogy az e-mail tárgymezőjébe írják be a PÁLYÁZAT szót és egy választott jeligét.
 
A pályázatok szerzői a tervek szerint jövő tavasszal egy a témával foglalkozó konferencián is kifejthetik álláspontjaikat.