Amerikai-szovjet összecsapás a Margiszigeten

Színpad

A Budapesti Nyári Fesztivál keretében az eredeti előadás dramatizált koncertváltozata kerül bemutatásra a Vámpírok bálja című musical sztárjaival. A Sakk újraszerkesztett, friss verziója még nem volt látható szabadtéri színpadon. 1992-ben és 1995-ben a magyar közönség a Rock Színház előadásában láthatta a produkciót. 2008-ban Londonban, a Royal Albert Hallban, a musical új kiállításban kimagasló sikert aratott. 

 
A musical zeneszerzői, Benny Andersson és Björn Ulvaeus az ABBA svéd pop együttes tagjaiként váltak ismertté a 70-es években. A zenekar feloszlása után kerültek kapcsolatba Tim Rice szövegíróval, és alkották meg közösen a mára klasszikussá vált Chess musicalt. A Chess angol nyelvű dalszövegeit Tim Rice jegyzi, aki korántsem ismeretlen a zenés színház kedvelők körében. 
 

A darab cselekménye egy, a 70-es évek végén játszódó, amerikai-szovjet sakkvilágbajnoki mérkőzés története pályán kívül és belül, melyet átsző a két nagyhatalom közti versengés, egy szenvedélyes szerelmi háromszög, magánéleti és politikai csatározások. A sodró lendületű történetet olyan nagyszerű dallamok szövik át, mint többek közt a One night in Bangkok, The story of Chess, Nobody's side, és az Anthem.

 
A Sakk ismét elindult világhódító útjára, egyidőben a magyar bemutatóval, augusztusban turné indul Angliában, Skóciában, Írországban, 2011-ben tervezik a musicalt ismét a West End-en bemutatni.
 
A budapesti szabadtéri világpremieren a főbb szerepekben láthatjuk Sári Évát, Kecskés Tímeát, Szemenyei Jánost, valamint Egyházi Gézát. Simon Edit producer meghívására várhatóan a szerzők is jelen lesznek az augusztusi díszbemutatón.