Az Aradi Kamaraszínház Magyarországon

Színpad

Rudolf Hess tízparancsolata 

(MTI) - A Rudolf Hess tízparancsolata című darabot Tapasztó Ernő rendezte és Harsányi Attila adja elő. Az őszi évadban, október 25-én az előadás ismét látható lesz Budapesten, a Komédium Színházban. A monodráma már két éve szerepel az Aradi Kamaraszínház műsorán, 2008-ban a transindex.ro hírportál az év legfontosabb magyar nyelvű előadásának nevezte.

   
Alina Nelega megpróbál belemászni Hitler árnyékemberének, Rudolf Hessnek a fejébe, egy olyan figuráéba, aki kitalálta a pokoli gépezetet, aki az első világháborús veszteséget mindenáron meg akarja torolni, Németország "becsületét" vissza akarja szerezni. Hess 1941-ben titkos küldetésre ment, Skóciában elkapták, háborús bűneiért 1946-ban elítélték és a spandaui börtönbe zárták. 47 éven át raboskodott, ezalatt egyetlen pillanatig sem ismerte el, hogy bármiben felelős lenne, mígnem 93 évesen, 1987. augusztus 17-én börtönében valószínűleg öngyilkos lett.
   
Az Aradi Kamaraszínház egy másik előadását, Matei Visniec Lovak az ablakban című darabját is láthatta a magyarországi közönség a héten: a Pécsi Harmadik Színházzal együttműködésben készült produkció a szegedi Thealter International Szabad Színházak Nemzetközi Találkozójának szerdai programjában szerepelt.
   
A világ szabad és alternatív színházainak népszerűsítésére 1991-ben indult, évente megrendezett szegedi színházi esemény programjában előkelő helyet foglalnak el a kelet-európai és balkáni alternatív társulatok újító szellemű előadásai. A vasárnapig tartó fesztiválon például a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Urbán András Társulata bemutatta a Vajdaságban élő Kossuth-díjas író, költő, Tolnai Ottó A kisinyovi rózsa - avagy Manhattan című művét is.