Arizona - Új nevet kapott a Thália Színház felújított Régi Stúdiója

Színpad

 Zimányi Zsófia, a Thália Színház igazgatója

(MTI) - A stúdiót azért keresztelték át, mert valójában ennek helyén működött az egykori Télikert (Jardin'd Hiver) utódjaként 1932-ben megnyílt modern mulató, a híres Arizona.

  
Az Arizona Stúdió teljes felújítása során két - eddig nagyon hiányzó - öltözőt is építettek a nyolcvan (pótszékekkel száz) személyes színháztérhez. A mennyezeti fémkeretekre változatos állásban lehet a reflektorokat erősíteni.
   
A stúdió márciusig, a Budapesti Tavaszi Fesztiválig (BTF) próbateremként és színházi műhelyként üzemel, így az Új Stúdió előadásaiban nem kell hosszabb szünetet tartani, a vidéki produkciók is itt készülhetnek fel a nagyszínpadi estekre.
   
A BTF-en azonban már ősbemutatón vehet részt az Arizona Stúdió közönsége: egy fiatal rendező, Dicső Dániel viszi színre az Álmodozók színpadi verzióját, amely Bernardo Bertolucci filmje, Gilbert Adair forgatókönyve alapján készül.
   
Itt próbál az Új Stúdió fesztivál-premierjének csapata is. Sediánszky Nóra rendezi Dumas Kaméliás hölgyét, amelyet a Budapesti Kamaraszínházzal közös produkcióban mutatnak be.