Artikulálatlan beszédű virágáruslány Nyíregyházán művelődik

Színpad

London nagyhírű operaháza előtt, az elegáns közönségnek árul virágot Eliza. Álmai hasonlóak a többi magafajta leányéihoz: meleg szoba, puha ágy, finom ennivaló, no meg valaki, aki szereti. De még ezek az egyszerűnek tűnő vágyak sem látszanak megvalósíthatónak.

 
A véletlen azonban beleszól Eliza életébe. A "bogaras", nyelvjárásokkal foglalkozó kutató professzor, Higgins meggyőződése szerint ugyanis a szép, pontos beszéd a kulcsa a társadalmi felemelkedésnek, s egy virágárus leányból is lehet hercegnőt nevelni. A professzor el is kezdi tanítani Elizát, s a leány nagyszerű alanynak tűnik a bizonyításhoz: kitartó, tehetséges.
 
Hogy miként sikerül célt érnie, s hogyan alakul a tanítvány és a professzor kapcsolata, ezt mutatja be a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház társulata szombaton. A zenés darab szövegkönyvét Ungvári Tamás, dalszövegeit pedig G. Dénes György fordította. Az 1955-ös világpremierje óta töretlen sikernek örvendő mű nyíregyházi változatát Tasnádi Csaba, a színház igazgatója rendezi.
 
A My Fair Ladyben Elizát Kuthy Patrícia, az apját Puskás Tivadar alakítja. Higgins professzort Gáspár Tibor, az édesanyját Pregitzer Fruzsina, Pickering ezredest pedig Bárány Frigyes játssza.
 
A My Fair Ladyt májusban még tizenhárom alkalommal tűzi műsorára a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, s a musical a szeptemberben induló új színházi évben is műsoron marad.