Assisi Szent Ferenc élete az Új Színházban

Színpad


viragoskert_ujszinhaz_szarazdenes_dszzs20110302012.jpg
Száraz Dénes játszik Assisi Szent Ferenc szerepében
 
?? És ha emlékeztek mindarra, amit beszédeimben hirdettem az embereknek és az állatoknak, nevezzétek ezeket az egyszerű szavakat ?kis virágoknak? ? és szórjátok őket az időbe, biztosan kihajtanak majd és megszépítik más szegények lelki életét!...? Assisi Szent Ferenc kétségtelenül a legszeretetreméltóbb szent, ?Krisztus mása?, a szegények trubadúrja, ihletett költő, magával ragadó prédikátor, misztikus rendalapító, a teremtett világ, az emberek, az állatok, a növények és az élettelen tárgyak alázatos tisztelője, aki bebizonyította, hogy lehet evangéliumi tisztaságban élni, hogy mások szolgálata és szeretete vezet minket a tökéletesedés útján az üdvösség felé, mert ?Mi egyéb vagyunk mi, mint Isten dalnokai és muzsikusai, akik lelki örömmel akarják megtölteni a szíveket!?
 
Szent Ferenc tanítása és példája az elmúlt századokban semmit nem vesztett érvényéből, a környezetvédő mozgalmaktól a különböző karitatív szervezetekig számtalan társadalmi, illetve civil kezdeményezés meghatározó szellemi ihletője még ma is szerte a világon.
 

viragoskert_ujszinhaz_szarazdenes_tordaiteri_dszzs20110302014.jpg
Tordai Teri és Száraz Dénes
 
Michel de Ghelderode, világhírű belga drámaíró a szent halálának hétszáz éves évfordulójára írta művét 1926-ban flamand nyelven. Rendkívül expresszív, felkavaró mű, mely híven követi Szent Ferenc életének legfontosabb fordulatait, költői, gyakran szürrealista képekbe foglalja azokat, ugyanakkor kilépve a történetből szembesíti szinte minden mozzanatát saját korával és persze az Assisi Szent Ferenc köré szőtt legendáriummal is.
 

viragoskert_ujszinhaz_szarazdenes_nemeswanda_dszzs20110302008.jpg
Nemes Wanda és Száraz Dénes
 
Az Új Színház társulata Magyarországon először vállalkozik a mű bemutatására. Az előadás rendezője Szikora János. Assisi Szent Ferenc szerepében Száraz Dénest láthatja a közönség.