Átadták az Aase-díjat

Színpad


feketegyorgyid_noe20071211007.jpg
Schneider Márta és Fekete Györgyi

(MTI) - Gobbi Hilda színművész végakaratának megfelelően adják át az emlékezetes percek, pillanatok, szavak, mozdulatok főszereplői, az epizodisták számára alapított díjat, amelyet minden esztendőben négyen kaphatnak meg. A díjat átadó Schneider Márta állam-titkár elmondta,  hogy a díjat 19 év alatt összesen 76 színész vehetette át.

Az elismerést odaítélő kuratórium nevében Molnár Piroska színművésznő köszöntötte a díjazottakat: Tanai Bellát a Vígszínház színésznőjét, akinek A szecsuáni jóember, a Kaukázusi krétakör és a Kék madár című előadásokban játszott szerepei mellett a legemlékezetesebb alakítása talán a Padlás című musicalben "Mamóka". Fekete Györgyi, az egri Gárdonyi Géza Színház tagja zenés és prózai darabokban egyaránt megmutatta már komikai karakterét, s színészi feladatai mellett díszlet- és jelmeztervezéssel is foglalkozik.
 

aasedijd_noe20071211002.jpg
A díjazottak        MTI-fotó: Bruzák Noémi

Mihály Pál a Pesti Magyar Színház művésze, a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja jelenleg a My fair Lady, az István, a király, a Macskafogó, az Ábel, valamint a Becket, vagy Isten becsülete című előadásokban látható.
Lugosi György a kaposvári Csiky Gergely Színház színésze; a kaposvári színház legendás időszakának aktív szereplője és azóta is a társulat meghatározó tagja. Többek között a Bánk bán Ottójaként, a Csárdáskirálynő Miska főpincéreként és a Csak egy szög  polgármestereként nyújtott emlékezetes alakítást.     

 
Az Aase-díj kuratóriumát öt színművész alkotja: 2005-től a testület tagja Molnár Piroska, Felföldi Anikó, Csikos Sándor, Epres Attila és Őze Áron.