Átadták a kisvárdai színházi fesztivál díjait

Színpad

Bányavirág
 
A város közönségdíját a marosvásárhelyi Yorick Studió és a Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának Bányavirág című előadása kapta.
    
A budapesti főpolgármesteri hivatal által felajánlott elismerést - ami egy vendégszereplést és egy televíziós felvétel megvalósításának költségeit tartalmazza - a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Bánk Bán című darabja nyerte el.
    
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma több évtizedes művészi, illetve pedagógiai
munkájáért életmű díjban részesítette Kovács Leventét, a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem professzorát, valamint Pólos Árpádot, a kassai Thália Színház színészét.
    
A Várszínpadon megtartott ünnepélyes záróünnepségen Leleszi Tibor polgármester, Takács Katalin, a Magyar Színházi Társaság elnökségi tagja, illetve Csíkos Sándor színművész, a szakmai zsűri képviselője köszöntötte a társulatokat, illetve a nézőteret teljesen megtöltő közönséget.
    
A kilencnapos kisvárdai színházi fiesztán huszonnyolc hazai és határon túli színtársulat harminchat előadását tekinthette meg a közönség. A produkciókat négy helyszínen, a Művészetek Házában, a Várszínpadon, a Rákóczi-stúdióban, illetve a Flórián téren rendezték meg.
    
Az előadásokat az idén is szakmai zsűri értékelte: a Kulcsár Edit dramaturg, Csíkos Sándor színművész, Jeles András rendező, Várszegi Tibor kritikus-esztéta és Zappe László kritikus alkotta ítészcsapatot a nézők által delegált háromfős zsűri egészítette ki.
    
A szakmai zsűri több, a minisztérium által felajánlott díjat is kiosztott: Sebestyén Abát a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata által színpadra állított A makrancos hölgy, avagy a hárpia megzabolázása című előadásban nyújtott alakításáért, valamint a Yorick Stúdió és a Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatával közösen előadott Bányavirág című színművének rendezéséért jutalmazták.
    
Pálffy Tibor a Bánk Bánban fotó: Fotó: Révész Rebeka / Nagy Belián
 
Gyarmati Kata az Újvidéki Színház Fanny és Alexander című előadásában végzett dramaturgiai munkájáért vehetett át különdíjat, Mátray László pedig a Bánk Bánban nyújtott alakításáért kapott elismerést; utóbbi darabban mutatott teljesítményéért Pálffy Tibor színművész is különdíjban részesült.
    
A legígéretesebb fiatal színész számára alapított Teplánszky Kati-díjat a szakmai zsűri döntése alapján Az üvegcipő című előadásában nyújtott alakításáért Tarpai Viktória, a beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház művésze kapta. A közönség zsűri által felajánlott egyéni díjban a kassai Thália Színház Philadelphia, nincs más út! című darabban mutatott színészi játékáért Nádasdi Péter és Dudás Péter színművészek részesültek.
    
Solin Militaru A makrancos hölgy, míg Gemza Péter, a sepsiszentgyörgyi M Stúdió által bemutatott Mint a fagyöngy című darabjának megrendezéséért kapott díjat. Dimény Leventét, a nagyváradi Szigligeti Színház művészét a Liliomfi című előadásért jutalmazták, hasonló elismerést vehetett át Galló Ernő, a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának művésze.
    
A Művészetek Háza által felajánlott egyéni díjban László Sándor rendező és Szilágyi Ágota színművész részesült.
    
Nyakó Béla fesztiváligazgató elmondta: elkezdődött a jubileumi, sorrendben 25. fesztivál szervezése, már folynak az egyeztetések a következő évad előadásairól a határon túli színházakkal.
    
A programsorozat záróünnepséget követő előadáson Szergej Medvegyev A fodrásznő című darabját adta elő a debreceni Csokonai Színház színtársulata.