Átadták a XV. Debreceni Alternatív Színházi szemle díjait

Színpad

Teltházzal futott a XV. Debreceni Alternatív Színházi Szemle összes programja szeptember 11-15. között, ahol olyan produkciókkal ismerkedhetett meg a közönség, mint Tasnádi István: Fédra fitnesse a szerző rendezésében és a KoMa Társulat előadásában, a sepsiszentgyörgyi M Stúdió Törékeny című darabja, az Élőkép Társulat Psychotechnikuma, a Közép-Európa Táncszínház Szájbanforgó című produkciója, Moli?re A mizantrópja az Örkény Színháztól, Gothár Péter rendezésében, illetve a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Kasimir és Karoline című előadása, Forgács Péter rendezésében.
 

kasmireskaroline_moriczzsigmondszinhaz.jpg
Kasimir és Karoline
 
A Forgách András íróból, Gáspár Mátéból, a Krétakör ügyvezető igazgatójából és Kőrösi Zoltán dramaturg-íróból álló zsűri hat, stílusosan elnevezett díjat osztott ki idén. A HOPPart Társulat, a Városi Színház/Sirály és a Tatabányai Jászai Mari Színház közös produkciója, a Szörprájzparti szerzője-rendezője, Kárpáti Péter és csapata nyerte el a zsűri Titkos lakás-díját. Az Ágens Társulat Ira (düh) című produkciójában nyújtott alakításáért Philipp György Szertartás-díjban részesült, a Gergye Krisztián Társulat egyik tagja, Tárnok Marica pedig Díj-onysos-t kapott A szatírban nyújtott teljesítményéért. Ladányi Andrea és Borlai Gergő BL-je bizonyult A legütősebb előadásnak az idei szemlén, melynek versenyprogramját 149 előadásból Karsai György egyetemi tanár válogatta. A Stúdió K két előadással érkezett, s mindkettő elvitt egy-egy díjat: a Zalán Tibor Rettentő görög vitéz című művéből készült előadás bábkészítői, Németh Ilona és Bodor Katalin kapták a Rettentő szörny-díjat, míg Venyedikt Jerofejev művének adaptációja, a Hű, de messze van Petuski! rendező-előadójának, Tamási Zoltánnak ítélték oda az ún. Kreml-díjat, amely Budapest Főváros Önkormányzatának felajánlása.