J. S. BACH - VARNUS XAVER

Színpad

A Lipcsei Kántor 1685. március 21-én, a tavasz első napján, hajnali öt órakor született. E hangverseny is - amelyen közreműködik a most negyed százados Thomkins Énekegyüttes és Horváth Mária énekművésznő - hajnali öt órakor kezdődik, március 21-én, pénteken, Kőbánya református műemlék-templomában, a Gergely és az Ihász utca sarkán.

A zártkörű hangversenyen a hazai közélet és a művészvilág kétszáz kiválósága vesz részt: írók, tudósok, olimpikonok, festők, költők és politikusok, akiket a koncertet követően Andó Sándor polgármester reggelivel vendégel meg.

Ám a nagyközönség sem rekesztődik ki e ritka zenei élményből: a Magyar ATV - a hazai televíziózás történelemkönyvét továbbírva - egyenes adásban közvetíti a koncertet, amelyen felcsendül a János Passió zárókórusa, a legendás d-moll toccata és fúga, legvégül pedig a jelenlévő közönség és a muzsikusok együtt éneklik el Bach talán legismertebb korálját: Ó, Krisztus-fő, te zúzott

A Kőbányán született orgonaművész választása azért esett e templomra, mert életében először - hét esztendős korában, vagyis 32 esztendeje - itt ültették orgonához, s most, annyi év után, az egyházközség ajándékba adja neki azokat a restaurálás óta kicserélt, de megőrzött ódon, elefántcsont billentyűket, amelyen Xaver először érinthette meg a hangszerek királynőjét.