Balassi komédiája hippi köntösben

Színpad


szegedivarkotar_x.jpg
A szegedi Vár Kőtár és Múzeum

(MTI) - Balassi komédiája örökérvényű igazságokat fogalmaz meg az emberi kapcsolatokról, a szerelemről. Az újdonság, hogy nem a hagyományos reneszánsz feldolgozást láthatja a közönség, hanem egy teljesen formabontó előadást kísérhetnek figyelemmel az érdeklődők. A Szép magyar komédia ugyanis a hatvanas évek woodstocki világában játszódik majd, megőrizve az eredeti történetet, viszont a hippikorszak dalaira építve.

 
A zenés pásztorjátékot a kecskeméti Katona József Színház művésze, Ádám Tamás rendezi. A szereplők a szegedi Pinceszínházhoz köthető színészek. A két főszerepet Dénes Gergely és Kancsár Orsolya alakítja, s színpadra lép Kancsár József, Dobos Katalin, Papp Gabriella, Rácz László és Varga Bálint is. A jelmezeket és a díszletet Papp Janó álmodta meg.
 
Az előadás nem csak a szegedi nyárban látható, hanem a Pinceszínház rendes repertoárjába is beillesztik. Emellett szeretnének országos turnéra is indulni a darabbal. Azt tehát, hogy Credulus és Júlia hol, milyen körülmények közt veszíti el egymást, és végül miként találkozik ismét, bárki megtudhatja, ha július 25-26-27-én vagy augusztus 1-2-3-án Szegedre látogat a VI. Várjátékokra.