Balett, Görgey- és Dickens-darab a Szegedi Nemzeti Színház decemberi műsorán

Színpad

 

(MTI) - A Szegedi Kortárs Balett Testek filozófiája címet viselő új darabja korántsem lesz olyan komoly, mint ahogy azt a cím ígéri - mondta Juronics Tamás rendező-koreográfus a teátrum decemberi műsoráról tartott sajtótájékoztatón.
    A társulat tagjai duókat és triókat táncolva fogalmakat jelenítenek meg a színpadon. A formákkal és fogalmakkal játszó mű igazi koreográfusi darabként nem a történetet, inkább a hangulatokat állítja a középpontba - árulta el a december 10-től látható produkcióról a Kossuth-díjas táncművész.
    Mikszáth Kálmán kétszer nősült, s mindkétszer Mauks Ilonát vette el. Kettejük kapcsolatáról szól Görgey Gábor Mikszáth különös házassága című színműve, melyet Sándor János állít színpadra. A Jászai Mari-díjas művész rendezésében, Tolnay Klári és Mensáros László előadásában egykor már láthatta a szegedi közönség a darabot. Az új premier azonban különbözik az évtizedekkel ezelőttitől: Görgey Gábor átírta a művet, melyben így nagyobb tér jut Mikszáth szegedi éveinek.
    Az írót a Kossuth-díjas Király Levente alakítja, aki hosszú betegség után tér vissza a szegedi színpadra, ahol 1959 óta játszik, partnere Fekete Gizi lesz.
    December 18-án mutatják be a Karácsonyi ének című Charles Dickens-regény alapján készült gyerekdarabot. Mint azt Tóth Miklós rendező elmondta, a színpadon látható példázat arról szól majd, hogy szeretet nélkül nem érdemes élni.
    A Szegedi Nemzeti Színház az év végén ünnepi programmal várja majd vendégeit: december 21-én Karácsonyi koncertet rendeznek, 27-én a Boban Markovic Orkestar lép a színpadra, két nappal később Horgas Esztert és a ClassJazz Bandet láthatja és hallhatja a közönség, december 31-én pedig a Különös szilveszter című produkcióra invitálják a nézőket.