Balett, szilveszteri gála, Csongor és Tünde a szegedi Nemzetiben

Színpad

(MTI) - Vörösmarty Mihály Csongor és Tündéjét, a magyar romantikus drámairodalom egyik legnagyobb művét karácsony előtt egy héttel, december 18-án mutatjuk be - közölte Gyüdi Sándor  főigazgató.
   
A szilveszteri gála a hagyományoktól eltérően idén nem operettműsorral, hanem híres musicalek, filmzenék részleteivel és jazzklasszikusokkal várja a közönséget. A produkcióban színpadra lép László Boldizsár is, aki ugyan ma már a szegedi társulat operaénekese, a nagyközönség azonban korábban a Cotton Club Singers tagjaként ismerhette meg.
   

Amennyeivaros_SzegediKortarsBalett_2_fotoPinterLeo_crop.jpg
A Szegedi Kortárs Balett előadása
 
A magyarokra jellemző fanyar, olykor önironikus humorral is találkozhat a közönség a Szegedi Kortárs Balett új bemutatóján, a Homo Hungarikuson, melyet december 5-től játszanak a Kisszínházban - mondta a társulat művészeti vezetője, Juronics Tamás.
   
A rendező-koreográfus elárulta: bár kezdetben inkább vidám műnek szánta a zenéjében népdalokat is megidéző darabot, a munka során egyre erősebb lett a magyarság történelmének elemeit felelevenítő drámai vonal.
   
A társulat két éve nagy sikerrel mutatta be Csajkovszkij A hattyúk tava című klasszikus balettjét, már ekkor elkészült a produkció gyermekverziója, amely a szerelem erejét, a jó végső győzelmét helyezi a középpontba. A kedves, egészen kis gyerekeknek is szóló mese bemutatja és talán meg is szeretteti a tánc, a mozgás szépségét a legkisebbekkel - fogalmazott a Szegeden januártól látható művel kapcsolatban Juronics Tamás.