Bánk bán ünnepi előadás

Színpad

A világhírű művészek előadását nemcsak a Dóm tér közönsége élvezheti: az augusztus 20-ai előadás alkalmával a tér szomszédságában elhelyezett kivetítők segítségével még többen láthatják Erkel Ferenc művét. A Bánk bán előadásain a szervezők nemcsak a hazai, hanem az Újvidékről és Erdélyből érkező érdeklődőkre is számítanak.
Az ünnepi előadás minden jel szerint jelentős társadalmi eseménnyé válik majd, hiszen erre az alkalomra a kulturális élet jeles képviselői, a művésztársadalom tagjai ? színikritikusok, a színházi élet meghatározó szereplői ? is jelezték részvételi szándékukat. Hiller István kulturális miniszter várhatóan személyesen látogat el a Dóm téri produkcióra, ahol ünnepi beszédet mond. A fesztivál szervezői remélik, hogy a Bánk bán augusztus 20-i előadása igazi hagyománnyá válik Szegeden.

Bánk bán
Különleges értéke nemzeti klasszikusainknak a Bánk bán, két művészeti tartományban is alapmű. Katona Józsefé drámairodalmunkban, Erkel Ferencé operajátszásunkban. Legutóbb 1994-ben, ezzel az operával avattuk az új nézőteret. Szikora János rendezésében, Kesselyák Gergely művészeti vezető dirigálásával most friss változat készül, mely a tervek szerint hosszú időre műsoron marad. A fesztivál záróakkordjaként kivetítőkön láthatja majd a város lakossága és vendégserege, így elmondhatjuk, hetedhét országban itt néznek legtöbben operát.

A fesztivál 75. születésnapjához méltón reprezentatív lesz a szereposztás (kettő is készül), hasonlatosan a pár éve forgatott híres filmhez. Magyar operában nemigen lépett még föl ennyi nemzetközi sztár, mint Marton Éva, Tokody Ilona, Kiss B. Atilla, de a másik szereposztás sem hétköznapi Bándi Jánossal, Wiedemann Bernadettel vagy a bécsi Staatsoper sztárjával, Keszei Borival. Üdvözölheti a szegedi publikum a helyi kedvenceit is, Gábor Gézát, Réti Attilát.

Erkel Ferenc: Bánk bán

Bánk bán: KISS B. ATILLA / BÁNDI JÁNOS
Melinda: TOKODY ILONA / KESZEI BORBÁLA
Gertrúd: MARTON ÉVA / WIEDEMANN BERNADETT
Tiborc: BEDE-FAZEKAS CSABA
Ottó: KOVÁCSHÁZI ISTVÁN / NYÁRI ZOLTÁN
Petur: SÓLYOM NAGY SÁNDOR / GÁBOR GÉZA
Biberach: RÉTI ATTILA
II. Endre: GÁBOR GÉZA / ALTORJAY TAMÁS

KÖZREM?KÖDIK TOVÁBBÁ
A SZEGEDI SZIMFONIKUS ZENEKAR,
A SZEGEDI SZABADTÉRI JÁTÉKOK TÁNCKARA ÉS A
SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ ÉNEKKARA

DÍSZLET-JELMEZTERVEZŐ: CSÍK GYÖRGY
KOREOGRÁFUS-MOZGÁSTERVEZŐ: DUDA ÉVA
KOREOGRÁFUS ASSZISZTENS: CSONTOS MARIKA
KARIGAZGATÓ: KOVÁCS KORNÉLIA
ZENEI RENDEZŐ: GYÜDI SÁNDOR
KORREPETÍTOR: KERÉNYI MARIANN, PÁL ANIKÓ
ÜGYELŐ: STEFANIK SÁNDOR, TOLNAI MÁRIA. SZABÓ ORSOLYA
SÚGÓ: KONTZ GÁBOR
RENDEZŐASSZISZTENS: PÓPITY TÍMEA
JÁTÉKMESTER-RENDEZŐASSZISZTENS: DEME GÁBOR

KARMESTER:
KESSELYÁK GERGELY

RENDEZŐ:
SZIKORA JÁNOS

Az augusztus 20-i ünnepi Bánk bán előadását követően a nézők számára a fesztivál által biztosított különvonat is rendelkezésre áll a kényelmes hazajutáshoz. A szegedi nagyállomásról induló vonatra az előadásra szóló érvényes jeggyel lehet majd felszállni, mely Kiskunfélegyházán, Kecskeméten, Cegléden és Budapesten áll meg. A vonat 1.00 órakor indul.

forrás: Szegedi Szabadtéri Játékok