A Bánk bánnal nyitja az évadot a Csokonai Színház

Színpad


VidnyanszkyAttila_D__OB20080917039.jpg
Vidnyánszky Attila

Vidnyánszky Attila rendezéseinek sorában is mindig kivételes helyet foglaltak el a magyar klasszikusok. Legutóbbi Nemzeti színházbéli Bánk bán-rendezése keltett nagy feltűnést a közönség körében és szakmai berkekben is. Az új évadban, szeptember 19-én a Csokonai Színházban színre kerülő Erkel-opera felfogható úgy is, mint Katona József drámájának nagyszabású zenés újragondolása egy következetesen építkező rendező kézjegyeivel.

 
Az ötszáz éve született dalmát reneszánsz szerző, Marin Drzic leghíresebb vígjátékát, a Szentendrén és Horvátországban a debreceni társulat előadásában nyáron már bemutatott Ribillió Rómábant (Dundo Maroje) október 3-tól láthatja a cívisváros lakossága.
 
Gaetano Donizetti, a XVIII. század egyik legjelentősebb olasz zeneköltője összesen hatvanhat operát írt. A szélsőségek mesterének nevezhető szerző művei között megtalálható az egyik legmulatságosabb vígopera, a Don Pasquale, de Donizetti írta a tragikus hangú Lammermoori Luciát is, amelynek felújított verziója október 25-től látható a Csokonai Színházban Marco Spada rendezésében.
 
A talizmán (rendező: Szász Zsolt) premierje után két héttel került színre a kortárs orosz színházi élet egyik emblematikus figurája, Viktor Rizsakov által rendezett A fodrásznő című darab. A kisemberek tragédiáját gogoli groteszkséggel ábrázoló drámai szövegen (író: Szergej Medvegyev) keresztül, magyar nyelven és magyar színészek tolmácsolásában a boldogság után vágyódó nő drámájának egyetemes problémáit fogalmazza meg a produkció.
 
Cervantes Don Quijotéja november 21-től küzd a szélmalmokkal Vidovszky György noszogatására, és ekkor mutatják be Johann Strauss: Egy éj Velencében című operettjét is (rendező: Szűcs Gábor). Árkosi Árpád dirigálásában december 12-től játsszák az Egy szerelem három éjszakáját, 19-től pedig az Én, Károli Gáspár című darabot. Mispál Attila Liszt Ferenc Krisztus-oratóriumával jelentkezik december 21-én.
 
Jövőre egyebek között várható Hobo Vadászata és Borbély Szilárd Halotti pompája Vidnyánszky rendezésében, valamint egy különleges bemutató, amit a teátrum megbízott igazgatója világszínházi eseményként értékelt: ez a Képzeletbeli operett, amelyet a francia kortárs dráma kiemelkedő alakja, Valére Novarina írt és állít színpadra. Krúdy Boldogult úrfikoromban című művét Cserhalmi György rendezi, a bemutató tervezett időpontja: május 15.