Bánsági Ildikó kapta a Páger Antal-díjat

Színpad


buzespeter_bansagiildiko_pagerantaldij_droti20100131007.jpg
 Idén Bánsági Ildikó vehette át a Páger-gyűrűt Búzás Péter makói polgármestertől

(MTI) - A díjat minden esztendőben az a színész érdemli ki, aki a kuratórium döntése alapján a leghűségesebb Páger Antal szellemi örökségéhez, és játékára jellemző a págeri hitelesség és eszköztelenség. A díjat odaítélő kuratórium a város és színházkedvelő közönségének szeretetét is kifejezve egyhangúlag döntött arról, hogy idén Bánsági Ildikó kapja a díjat.

   
A színésznő a díjátadó előtt elmondta, kevés személyes emléke van Páger Antalról: bár amikor a Vígszínházba került, a színészóriás ott játszott, ő azonban csak a nézőtérről csodálta. Kapcsolatuk főként a büfébeli beszélgetésekre szorítkozott.
   
"Egyszer Ruttkai Évától kaptam egy fekete kiscicát, Páger évődve kérte, ajándékozzam oda neki az aprócska macskát, én azonban nem adtam" - emlékezett vissza a ma már némileg megbánt egykori határozottságára a színésznő, aki nagyon büszke arra, hogy a Páger Antal nevét viselő díj tulajdonosa lehet.
   
A vasárnapi díjátadást megelőzően az ünnepség résztvevői koszorút helyeztek el Páger Antal szülőházánál; az önkormányzat ezt az utcaszakaszt a színészről nevezte el, aki 1964-ben a cannes-i filmfesztiválon a legjobb férfialakítás megosztott díját kapta a Pacsirta című filmben nyújtott alakításáért.