Bárdos Deák Ágnes: Drámagalopp

   A Magyar Dráma Napját a József Attila színház 1994-től drámaíróversennyel ünnepli.

   Reggel nyolckor Mélykúti Ilona a napi sajtóból ollózott híranyagból kihúz egy hírt, s az évi aktuális három kiválasztott ezt témaként megkapja. Utána nyomás a számítógéphez, írógéphez, ki-ki ízlése szerint, és déli egy óráig meg sem állnak. Akkor viszont bezár a bazár, és le kell adni a kész műveket. Szinte hihetetlen, hogy minden évben minden író teljesíteni tudja az embert kívánó feladatot.
   Az idei hármak az eddigi átlaghoz képest ifjú titánok. A rangidős Hazai Attila is alig harmincöt, a másik kettő egy híján harminc három. Kettőt mondtam, de hármat gondoltam, mert Toepler Zoltán mellett a harmadik versenyző egy sziámi pár volt, kik magukat csak egyszerűen Györei-Schlachtovszky Csaba-Zsoltnak hívják, s Pitymalló Kesely néven futtatják. Nemcsak a hírnéven osztoznak, de az Örkény drámaíró ösztöndíjon is, feleségen viszont - bár egy van kettejüknek -, mégsem. Ez nem pletyka, ez már az objektív közbeszéd része vasárnap óta - nevezzük irodalomtörténeti hozadéknak -, hiszen ők maguk közölték röpke önéletrajzukban, melyet a lelkes nézők, a három drámával egyetemben az előadás végeztével már olvashattak is 500 huf-ért.
   
   Ez sem csak mese, hab volt viszont a tortán, mert ez is a kedves hagyományhoz tartozik, hogy Keresztes Mari begépelő , meg a Copy General sponzori jóvoltából minden alkalommal egy-két száz példányban a bemutató után még aznap este kezünkbe vehetjük a három dráma írott változatát. Ja, és hogy a lényeget ne feledjem, a délután egyre világra jött gyermekek tizenkilenc órakor már a József Attila Színház művészei által a színpadra citáltatnak. Ezt a bravúrt csinálja utánuk a Broadway társulata! Idén Hazai Attila lett a leggyorsabb (ez is egy helyezés), és egyben a közönség díjazottja, a zsűri - a Könyvklub és a szakma részéről - Toepler Zoltán: Isten Lába című munkáját találta a leg-nek.
   Hazaitól az "Irma kaparásá"-t élvezhettük, a tőle megszokott cizelláltsággal, s a téma kétségkívül írónk malmára hajtotta a vizet. Lubickolt a sivár hétköznapi csalódásokban sem bővelkedő kisvárosi, sőt falusi tespedésben. Mélykúti Ilona szerencsés kézzel ui. idén egy pécsi lottózó egyszerű, ámde még annál szürkébb, a Népszavában leírt mindennapjairól szóló tudósítást húzta, s kell-e mondani, hogy Hazai Attilának ez a puritán szöveg a nyelvi és helyzeti bravúrok mérhetetlen tárházát hordozta.

   Hadd idézzek sziporkái közül! (a lottózóba betérő Vencel bácsi, abban a hiszemben buszozott röpke két órát kis falujából, hogy megütötte az ötöst, hirtelen felindulásból elájul, vagy meghal, miután kiderül, félrenézte a számokat.)
   Balázs úr, a lottózó népszavából elhíresült vezetője imigyen kommentálja az aktust - "Vencel bácsi sajnos meghalt. Legalább is szerintem. Ez az egy hátulütője van a mi szakmánknak. Ha nyernek azért, ha nem nyernek akkor meg azért ájulnak el. Ez idén a második ilyen esetem. (....)"
   Gondolhatni, hogy fetrengtünk a röhögéstől, olykor meg persze könnybe lábadt szemünk az esendő kisember balgaságán, mert a lottózó témája mind három szerzőből a kicsi, buta, szerencsétlen, nyervágyó, pitiáner stb. emberi tulajdonságokat kifigurázni akarást csalta elő. Műveik fényében immáron magyaros virtusnak látszik lenni, a gazdasági ellehetetlenülés közepette a csodavárás, mint erkölcsi magatartás, plusz a bűn apoteózisa -kontra bizonyos rétegek szükségszerű lecsúszásával, azon a bizonyos lejtőn. A sziámi szerzőpáros darabkája egyébként némiképp kilógott a fekete humorral fémjelzett másik kettő sorából, ők inkább a Vidám Színpadról ismerős kacagtatást választották, amolyan félreértések vígjátéka formában, avagy a minden jó ha a vége, jó technikájával mozgatva történetüket. A "Vakond szerencséje" méltán viseli az általuk ragasztott vígjáték címkét, ahol a szeretetre méltó vén nyanyát kihasználni, átverni vágyók elnyerik méltó jutalmukat, vagyis hogy semmit nem nyerve hoppon maradnak. Ellenben Lotti néni természetesen megfogja az isten lábát, nem úgy mint a nyertes Toepler darab hason című (Isten Lába) szereplői. Konklúzió? "Hamar munka ritkán jó", állítja a nép, aki meg ritkán téved. Akkor viszont annál inkább, mivel emberből van ő is. Ezért aztán elmondhatni, hogy ez a játék, amibe az ifjú írók brahiból, meg jóhiszemű nyervágyból, (volt ui. jutalom, pénz forma) belefutottak, életképes vállalkozásként könyveltett el a nézők által is. A szerzők nevén nem esett folt, s a színészi-rendezői kooperáció végül is agy kellemes, igazi színházi este varázsával kápráztatta a szokvány nézősereget, akiből szerintem nem sok tévedt be ezen a szeptemberi estén. Ott voltak viszont a civil és szakmabéli barátokból számosan, például Kemény István (ő is szavazott, láttam, csak nem tudom kire. Én a Hazaira. Bár csak sejtettem, hogy ő a szerzőm, mert az előadások alatt a nevek titkosak voltak, a részrehajlást elkerülendő), láttam Karafiáth Orsit, és persze Kéri Piroskát, aki mindenhol ott van.