 |
"Negyedszázada írok kritikát, tanulmányt, esszét filmekről, azóta próbálok közel férkőzni a mozgókép titkához - nem állítom, hogy sikerrel. Erőfeszítéseimnek könyvespolcnyi írás a dokumentuma, magyarul és idegen nyelveken, kötetekben, folyóiratokban és lapokban, legtöbbje az Élet és Irodalomban, amelynek hajdanán a kolumnistája voltam, és most, hosszabb szünet után, az vagyok megint, boldogan, mert a rendszeres íráskötelezettség munkára késztet és tréningben tart. Egy ideje már nem csak tanulok, hanem tanítok is, rendszeresen (egyik) munkahelyemen, a Színház és Filmművészeti Egyetemen, rendszertelenül más magyar és külföldi intézményekben. Boldogan teszem ezt is, mert tanítani jó, s jó elnézni a tanítványok munkáit, sikereit, díjait. Másik munkahelyemen, a Magyar Rádióban szerkesztettem idegen nyelvű adásokat, vezettem az angol szekciót, újabban kulturális műsorokat készítek, épp e napokban indul el egy filmről szóló, Nagyítás címmel. Forgattam vagy féltucat tévéfilmet, tévésorozatot, mozgóképről szólt mindegyik, olyan kiváló kollégákkal-barátokkal, mint - többek között - Sas Tamás, Sólyom András, Bikácsy Gergely, Moldoványi Ferenc, Kardos Sándor, Grunwalsky Ferenc, Jancsó Miklós.
Ennyi idő alatt az ember tömérdek szakmai szervezet, vezetőség, kuratórium elnöke vagy tagja lesz, ezt én sem kerültem el, igaz, nem is nagyon akartam. Ültem fesztiválzsűrikben Mar del Platától Palm Springsig, Montreáltól Isztambulig, Szolnokig és Patapoklosiig. Kaptam kitüntetést bal- és jobboldali kultuszminisztertől, ilyen-olyan szervezetektől, a Magyar Sajtópáholyban ülő kollégáktól, ám a leginkább mégiscsak az egyetem legjobb tanárának megszavazott nyakkendő-díjnak örülök, ami ugyan elég csúf darab, de a tanítványaim adták, és ennél nagyobb kitüntetést ember nem kaphat.
Nem tudom, sztárok-e a művészek, az értelmiségiek. A sztár a pillanat embere, a művész az örökkévalóságnak dolgozik. Korunkban minden és mindenki sztárrá lesz, azzá teszi a média, s nem vagyok biztos benne, hogy ez jó (azt hiszem, nem). Vannak tehát kételyeim e vállalkozással kapcsolatban, de úgy gondolom, érdemes megpróbálni, talán e lármás kerülőút is elvezethet a valódi értékekhez, vagy ha nem, hát jó és kedves játék válik belőle. Hétpróbás zsűror vagyok, tudom, hogy nincs jó választás. A végén úgyis megsértődik valaki. Húsz-harminc név kavarog most a fejemben, ebből kell kiválasztani tizet. Legyen köztük, aki az életműve okán megkerülhetetlen, olyan, aki mostanában nagyot dobott, fesztiváldíjat kapott, legyen köztük nagy öreg is, pályakezdő is, olyan filmes, akinek közönségsikere van és olyan, akitől az ínyencek ájultak el New Yorktól Alsódabasig, de figyelnem kell rá, hogy ne maradjanak ki a dokumentaristák és az animációsok sem, mert ők, szegények, mindig kimaradnak. Szóval, kegyetlen meló ez. Badarság volna véresen komolyan venni. Játék minden szavazósdi-díjazósdi, nem több. Nekem most ez a tíz jött össze, jövőre mások másik esendő listával állnak elő. A művészetben végül úgyis egyetlen zsűror dönt: az idő." |
