Bartók + Bel canto Miskolcon

Színpad

(MTI) - Az operafesztivál látványos felvonulása immár hagyomány a miskolci sétálóutcán, ezzel a népünneppel jelzik, hogy Miskolc két héten át "az opera és a zene fővárosa" - mondta Barázda Eszter, a Miskolci Nemzeti Színház szóvivője az MTI-nek. Közölte: idén a bel canto, azaz a "szép ének" szerzőinek művei csendülnek fel.

"Az évente megújuló Bartók repertoár mellett Bellini, Donizetti és Rossini darabok állnak a rendezvénysorozat középpontjában, az eseményt pedig színvonalas kulturális és idegenforgalmi programok teszik színesebbé" - tette hozzá. Hangsúlyozta: június 25-ig igazi sztárparádé várja az operakedvelőket, egyebek mellett fellép Rost Andrea, Lukács Gyöngyi, Kocsis Zoltán, Polgár László, Sebestyén Márta és a Muzsikás, valamint Vásáry Tamás, a külföldi sztárok közül pedig itt lesz Al Di Meola, Jose Cura, illetve a King's Singers.

A nyitókoncerten, amelyen részt vett Mádl Ferenc a Magyar Köztársaság elnöke is, Bartók Csodálatos mandarinjának szimfonikus animációját hallhatták Rost Andrea közreműködésével, a Nemzeti Filharmonikusok előadásában. Vezényelt Kocsis Zoltán.

Barázda Eszter emlékeztetett arra, hogy a korábbi években Verdi, Puccini, Mozart és Csajkovszkij "vendégeskedett" a borsodi megyeszékhelyen. "Az idei tizenöt napos fesztiválon közel félszáz program várja a zenerajongókat. Felcsendül valamennyi híres és közkedvelt bel canto opera és az ínyencek is választhatnak néhány ritkán játszott mű közül" - mondta a szóvivő.

Beszámolt arról, hogy a fesztivál fő helyszíne a 182 éves Miskolci Nemzeti Színház, az ország első magyar nyelvű kőszínháza, de ezt, az öt játszóhellyel rendelkező épületkomplexumot már évekkel ezelőtt kinőtte az eseménysorozat, ezért sok szép zenei programot kínálnak a város és megye idegenforgalmi szempontból is figyelemre méltó épületeiben.