Békés vendégjátékok Budapesten

Színpad

Csoóri Sándor érdemeinek sorát nem kell bemutatni az irodalomszerető közönségnek. Február 9-én, 17 órától az Új Színházban találkozhatnak vele az irodalombarátok, a Békés Megyei Jókai Színház és a Bárka szerkesztősége a BÁRKA 2010. évi 1. számának bemutató estjének díszvendégeként. Az esten olyan neves írók társaságában mutatják be a folyóirat legújabb kiadását, mint Csehy Zoltán, Darvasi Ferenc, Ekler Andrea, Iancu Laura, Tóth Krisztina, Tóth Erzsébet, Zalán Tibor, valamint Szabó Tibor Benjamin. Az irodalmi találkozó házigazdájának szerepét Elek Tibor, a lap főszerkesztője vállalta magára. Az esten közreműködik Bartus Gyula, a Békés Megyei Jókai Színház művésze, valamint Tóth Péter zongoraművész. A vendégeket Domokos László, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke köszönti.
 

 Sóska, sült krumpli

 
Az irodalmi est után, 19 órától a Békés Megyei Jókai Színház vendégjátéka várja a közönséget az Új Színház színpadán.  Egressy Zoltán: Sóska, sült krumpli című komédiáját nézhetik meg Koleszár Bazil Péter rendezésében. Egressy Zoltán színpadi játéka iróniával, humorral, szarkazmussal fűszerezett dráma.
 
Másnap a Centrál Színházba költözik át a Békés megyei teátrum, ahol 19 órától Werner Schwab: Elnöknők című drasztikus komédiáját láthatják Szalma Dorotty rendezésében, Dobó Kata, Bede Fazekas Annamária és Kara Tünde főszereplésével. Három nő a négy fal közé zárva él, ami nemcsak bezár, de kizár is - kizárja a társadalmat az életükből az elvárásaival, a szabályaival, a fékeivel, a realitásával együtt.
 
A Békés Megyei Jókai Színház is csatlakozott a megyei önkormányzat nemes kezdeményezéséhez, mely a Békés megyei állami gondoskodásban élő gyermekek megsegítéséért szólít fel összefogásra. Az előadások bevételét a Békés Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Központ lakói számára ajánlják fel.