Bemutató Simai Mihály születésnapjára Szegeden

Színpad

 

(MTI) - A darab Simai Mihály 1986-ban íródott meséjének új színpadi földolgozása, az eredeti művet a költő gyerekversei egészítik ki, melyekhez Geltz Péter írt gyönyörű dallamokat - mondta Czene Zoltán rendező, a társulat művészeti vezetője.

   
- A mesés játék gyerekeknek és olyan felnőtteknek szól, akik még hisznek a tündérmesékben. Az igazi családi előadás a hároméves óvodástól a nyugdíjasig mindenkinek kínál valamit: a gyerekeket az érdekes fények és a színpadi illúzió segítségével igyekszünk bevezetni a színház világába, az idősebbeknek pedig a történet különböző rétegei nyújtanak élményt ? fogalmazott a rendező.
   
Az élő zenével színpadra állított mesejáték a SZESZ első gyerekeknek szóló előadása, ugyanakkor egyben búcsú is, hiszen a társulat hét évad után jelenlegi formájában befejezi tevékenységét.