Besenczi Árpád a Hevesi Sándor Színház új igazgatója

Színpad

(MTI) - Besenczi Árpád elmondta: minél hamarabb szeretné elkezdeni a pályázatában felvázolt munkát. Korszerű, jó népszínházat szeretne kialakítani Zalaegerszegen, olyan előadásokat akar létrehozni, olyan légkört kialakítani, hogy a nézők újra nagy számban járjanak színházba. Az új igazgató művészeti tanácsadója Sztankay István Kossuth-díjas művész lesz, míg Sztarenki Pál rendezőként dolgozik majd a színházban. Venczel Sándor gazdasági tanácsadóként vesz részt a munkában, de a mostani gazdasági igazgató munkájára továbbra is számít az új igazgató, akinek legfőbb célja megtartani a jelenlegi társulat valamennyi tagját.
 

sztankayistvan_besencziarpad_zalaegerszegikozgyules_d__vg20091217025.jpg
Sztankay István a közgyűlés ülése után gratulált Besenczi Árpádnak
   
A közgyűlés döntését ambivalens érzésekkel fogadta Tucsni András. Mint fogalmazott, a kulturális bizottság határozata után számított a döntésre, de ugyanakkor sajnálja, hogy a közgyűlés nem vette figyelembe sem a szakmai döntést, sem a színház társulatának kérését, véleményét.