Beszédtémát adó Gárdonyi Géza Színházat szeretne a direktor

Színpad

(MTI) - Miközben az elmúlt időszakban számos szakmai elismerésben részesült a társulat, azt tartja a legfontosabbnak, hogy a publikum is elismeréssel emlegesse a színház művészi teljesítményét - hangsúlyozta a direktor. Habis László, a jobboldali vezetésű város polgármestere azt hangsúlyozta, hogy politikai konszenzus alakult ki az intézményfenntartó Heves Megyei Önkormányzattal a színház finanszírozásáról. Vagyis az állami támogatáson felül egyaránt 65-65 millió forinttal támogatja a megye és a város a teátrum működését.
 
Csizmadia Tibor

Sós Tamás, a Heves Megyei Közgyűlés szocialista elnöke bejelentette, hogy a 60 millió forint kormányzati támogatás nyomán szeptemberben felújítják a színház műhelyházát. Ugyanakkor pályázatot nyújtottak be a Nemzeti Fejlesztési Terv keretében a Színészház felújítására. A 35 millió forintos fejlesztéshez 15 millió forintnyi önerőt biztosít a fenntartó önkormányzat - mondta Sós Tamás.

 

husecsaba_evadszinesze.jpg
Hüse Csaba átveszi az elismeréstfotó: Gárdonyi Géza Színház, Gál Gábor

A közönség, illetve a társulat szavazatai alapján egyaránt Hüse Csaba lett az évad legjobb színésze - jelentették be a társulati ülésen. Ugyanakkor a színház örökös tagjává választották Bókai Mária színművészt, Mészáros Sándor színpadmestert és Aldobolyi-Nagy György zeneszerzőt.