Bezárt az eXínház Győrött

Színpad

(MTI) - Érdeklődés hiányában két előadás után bezárta jelképes kapuit az április közepén debütált eXínház Győrött - tájékoztatta a színháznak helyet adó Bartók Béla Megyei Művelődési Központ igazgatója hétfőn az MTI-t.

Az "Édes Böske, drága Klári" című, Szabó Lőrinc szerelmeiről szóló produkció protokoll-bemutatója csaknem telt ház előtt zajlott, a második, fizetős előadáson viszont már csak alig százan ültek a 450 személyes nézőtéren - mondta Tóthné Hajmási Izabella. Mint hozzátette, a harmadik meghirdetett előadás érdeklődés hiányában elmaradt. A darabot eredeti levelezés alapján Réczei Tamás művészeti vezető írta és rendezte. Hajmási Izabella elmondta, hogy Réczei Tamás közös megegyezéssel távozik és eXínház néven nem lesz külön részlege a megyei művelődési központnak.

A színházi előadásokról azonban nem mond le az intézmény, egy ideig kizárólag befogadó színházként akar működni - magyarázta. A Győr-Moson-Sopron megyei önkormányzat továbbra is szorgalmazza, hogy a tulajdonában lévő, nemrégiben felújított művelődési központ színházként is működjön - mondta Medgyasszay László alelnök az MTI-nek, hozzátéve, hogy erre a célra kilenc millió forintot ad ez évre a megyei önkormányzat. "Abból a forrásból, amely az első produkció után megmaradt, több olyan darabot lehet a megyeszékhelyre hozni, amire kíváncsi a közönség" - jegyezte meg, hangot adva annak a meggyőződésének, hogy a színházi paletta színesítésének létjogosultsága van Győrött.