A Biblia a színpadon

Színpad

(MTI) - A 2009-ben útjára indított kezdeményezésből szeretnénk hagyományt teremteni. Az első versengésen Madách Az ember tragédiáját vitték színre, és kezdet bizakodással töltötte el a szervezőket - mondta Balázs Péter színházigazgató.

   
A direktor kiemelte, hogy ezúttal "a világirodalom egyik legszebb művét, a Szentírást" szeretnék diákközelbe hozni. Mint megjegyezte, a Bibliáról tévhit azt gondolni, hogy szomorú történet, mert tele van a hitből fakadó örömmel.
   
Kiss József, a színház művészeti vezetője a részletekről elmondta: a vetélkedőre 12 középiskola csapata nevezett, és összesen 300 fiatal lesz majd február 8-án és 15-án a teátrumban. Ezzel máris túlszárnyalják az első rendezvényt, amelyen 250 diák szerepelt. A cél változatlanul az, hogy minél több tanuló ismerje meg a színház belső világát, a szereplés okozta izgalmat, és jó produkció esetén a sikert.
   
Balázs Péter bejelentette, hogy a második Ádámok és Évák ünnepén már nem lesz díjazás, "mert nem vérre menő a dolog", a fiatalok egyéni teljesítményét azonban különdíjakkal honorálják.