Bocsárdi László marad a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója

Színpad

 Bocsárdi László

Az igazgató eddigi munkáját egy háromtagú testület értékelte korábban, akkor Bocsárdi nem kapta meg a 9-es minősítést, ami nagy felháborodást váltott ki a székelyföldi városban, ahol aláírásgyűjtést indítottak az igazgató védelmében. Az ügy politikai síkra is átterelődött, miután a Magyar Polgári Párt (MPP) megvádolta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben polgármesterré választott Antal Árpádot, hogy saját jelöltet készített elő Bocsárdi helyére, amit az elöljáró többször is cáfolt.

   
A vita nyomán a sepsiszentgyörgyi városi önkormányzat felülbírálta korábbi döntését, és újabb - ezúttal hét tagból álló - értékelő bizottság felállításáról döntött. A Háromszék című sepsiszentgyörgyi napilap internetes kiadása szerint ez a testület másodszor 9.49-re minősítette a Jászai Mari-díjas Bocsárdi László elmúlt ötéves menedzseri tevékenységét a sepsiszentgyörgyi színház élén, így kinevezése automatikusan meghosszabbítható, és nem kell versenyvizsgát kiírni a posztra.
   
A hét tagú bizottság - amelyet Emil Boroghina, a Román Színházi Szövetség képviselője, Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rektora, Kelemen Kinga, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Színházi Tanszékének tanára, Ion Parhon, a Színikritikusok Romániai Szövetségének tagja, a román kulturális minisztérium felkérésére Carmen Croitoru független szakértő, valamint az RMDSZ és az MPP egy-egy önkormányzati képviselője alkotott - ajánlásokat is megfogalmazott.
   
Egyebek között az intézmény szerkezeti felépítésének újragondolását javasolták, a művészeti tanács és a vezetőtanács helyének meghatározását, a belső rendszabályzat és a munkaköri leírások frissítését, pályázati iroda létesítését, többen felvetették a gazdasági igazgató alkalmazásának fontosságát, és hogy a színháznak szélesebb réteg igényét kellene kielégítenie saját előadásai sokszínűsítésével vagy vendégelőadásokkal.
   
A sepsiszentgyörgyi színházat a Kolozsvári Állami Magyar Színház mellett a másik legjobb romániai magyar társulatként tartja számon a szakma.