Bodó Viktor Liliomja Ausztriában

Színpad


schauspielhaus_graz_liliom_janthumer_katapeto.jpg
 Liliom
 
Liliom egy ligeti körhintás kikiáltójaként dolgozik, azonban, hogy új életet kezdhessen Julival, a szolgálólánnyal, feladja állását Muskátnénál. A fiatalok sszeházasodnak, majd Hollunderék kunyhójában nagyon szerény körülmények között húzzák meg magukat. Reménytelen helyzetük és nincstelenségük miatt Liliom egyre erőszakosabbá válik Julival. Mikor kiderül, hogy az asszony gyermeket vár, Liliom megpróbál kirabolni egy pénzszállítót, de az akció meghiúsul. Hogy megmeneküljön a fogság elől, öngyilkos lesz. Az égi ítélőszék elé kerül, ahol letagadja Juli iránt érzett szerelmét. 16 évi tisztítótűz után 1 napra visszatérhet a Földre, lehetőséget kap, hogy bebizonyítsa, képes a szeretteivel megfelelően bánni. Az elhunyt Liliom barátjának adja ki magát, így hallhatja, ahogyan az asszony gyermekének, Lujzának elmeséli, mennyire rossz ember volt az apja. Mikor a kislány a tőle kapott, égből lopott csillagot visszautasítja, megüti őt, és ezzel Liliom örökre eljátssza az egyetlen esélyét bűne jóvátételére,.
 
Molnár Ferenc művét, amely érdekes keveréke a népszínműnek, a szociodrámának és a mesének, 1909-ben mutatták be Budapesten. Sikertörténete néhány évvel később a német nyelvű bemutatóval vette kezdetét a bécsi Josefstadtban. 1934-ben Fritz Lang megfilmesítette, 1945-ben pedig a sikeres Broadway-musicalhez, a Carouselhez szolgált alapként.