Borbás Gabi is az idei Aase-díjasok között

Színpad


aasedij2010_venczelvalentin_csonkaibolya_szocsgeza_fulopzsigmond_borbasgabi.jpg
A díjazottak és az államtitkár (fotó: Albert Dénes)

(MTI) - Az eseményen filmek idézték fel a díjazottak karrierjének főbb állomásait. Szőcs Géza ennek kapcsán úgy fogalmazott: sokáig nézett volna még hasonló részleteket, mert számára és általában a néző számára nem az az érdekes elsősorban, hogy mi történik a színpadon, hiszen a művek cselekménye többnyire ismert, hanem a hogyanra keresi, keresik a választ.  "A színház a legillékonyabb művészet, csak aznap estére szól a hatóköre" - fogalmazott. Gobbi Hilda valódi értékek mellett állt ki a díj megalapításával, az elismerés pedig azért tudott mostanáig hiteles maradni, mert ugyancsak valódi értékeket tükröz. Bár az alapító epizodisták számára hozta létre, története során és most is rangos művészek, a szakma kiválóságai nyerték el, akik nélkül nincs sikeres előadás - hangsúlyozta. 
    


borbasgabi_fulopzsigmond.jpg
Borbás Gabi és Fülöp Zsigmond
 
Az államtitkár foglalta össze egy-egy mondatban a négy díjazott pályaképét, Borbás Gabit all round színésznőként jellemezte, aki remekül énekel és táncol is, Csonka Ibolya a naiva szerepkörből váltott például A padlás című musical bölcs Mamókájára. Fülöp Zsigmond markáns karaktereket formált meg a "nagy" Nemzeti Színházban. A Vajdaságból Magyarországra települt Venczel Valentin jobbnál jobb rendezők progresszív együttműködő partnere az Egri Gárdonyi Géza Színházban, a Márton László-drámatrilógia egyik oszlopa - emelte ki. 
    

csonkaibolya_venczelvalentin.jpg
Csonka Ibolya és  Venczel Valentin

Vajda Márta, a Magyar Színházi Társaság ügyvezető titkára adta át a Bálint Lajos-vándorgyűrűt, amelyet a legendás dramaturg özvegye, Spiegel Annie alapított, hogy a háttérben dolgozó dramaturgokat, színházi titkárokat elismerjék. A gyűrűt 2010-ben Götz Béláné, a Budapest Bábszínház művészeti titkára kapta. 

A végrendelet szellemében színészekből álló kuratórium dönt a díjazottakról, a kurátorok között van Molnár Piroska, Felföldi Anikó, Epres Attila, Igó Éva és Csikos Sándor. A most leköszönő kuratórium nevében Molnár Piroska elmondta, úgy hiszi, méltányosan, jól döntöttek a díjazottakról.