Borbély Műhely a Barlangban

Egyáltalán nem baj, ha egy igényes klub "vidékre" költözik, netán ott alakul meg. De miért Szentendre a székhely? Borbély Mihály egyszerűen és logikusan magyarázta meg a felvetést. "Mert Pomázon lakom és Szentendre a második otthonom. Ide jártam valamikor zeneiskolába, sőt, itt kezdtem zenetanári pályafutásomat is. A Vujicsics együttes is innen indult. Egy éve jutott eszembe, miért nincs itt dzsessz klub?"
A DMH pincéje, a Barlang, ideális környezet. A nem túl nagy, boltíves terem hangulatos, jó akusztikájú játszóhely. A büfé egy szinttel feljebb üzemel, mindenki lehozhatja a sörét, üdítőjét. Borbély gondos házigazda, gyertyát gyújt az asztalokon; igazán kedves és otthonos környezetben élvezhetjük a zenét.

A Borbély Műhely alakulása kicsit régebbre nyúlik vissza. Felállása némileg eltért a maitól. A zongorista Nagy Jánossal kezdtek, mintegy másfél évig dolgoztak együtt. S hogy miért éppen e kiváló zenészekből áll az együttes? Nos, Balóval nagyon régi, baráti kapcsolat fűzi össze Borbély Mihályt. Sokat zenéltek együtt a pomázi jazz klubban, kollégák voltak a zeneiskolában. Nem véletlen, hogy saját zenekarát vele képzelte el. Horváth Balázs a másik zenekarában játszik. Nem volt nehéz meggyőzni, hogy ebben a formációban is helye van. Szabó Dani a klub alakulásával egy időben, februárban került az együttesbe, s e felállásban közel egy éve játszanak. Borbély reméli, ez hosszú időre szóló együttműködés lesz. Íme, a Borbély Műhely: Borbély Mihály - fúvósok; az együttes vezetője, Baló István - dob, Horváth Balázs - nagybőgő, Szabó Sz. Dániel - zongora.

Az utolsó előtti klubest vendége Dresch "Dudás" Mihály volt. A két részes koncert programjában többnyire sztenderdeket játszottak. Dresch személye bárki számára garancia arra, hogy vele együtt megjelennek egyes nem szokványos "jazz-hangszerek is." Hadd tisztázzam gyorsan, hogy a fogalom alatt elsősorban a szaxofont, a klarinétot, trombitát értem, sőt, bőven belefér még a xilofon is, ám a hatlyukú pásztorfurulyát nemigen sorolnám e körbe. De a sajátos, a dunántúli és a gyimesi csángó pásztorok között elterjedt "dünnyögős-morgós" fújási technikát sem!
A koncertet ezen túl az is jellemezte, hogy mind Borbély, mind Dresch többféle szaxofonon - szoprán, alt, tenor - játszik, így minden esetben hiteles, emellett változatos az egyes számok magszólalása. Egy jellemző kép, mely magyarázza az oldottságot, a műhely jelleget. Egy-egy szóló után Dresch oldalra húzódik, lekucorodik, néha-néha befúj egy szólamot, majd, ha ismét ő következik, a zenekar felé fordul, egy fejbólintással, szemvillanással jelzi, hogy készen áll, apró, csoszogó léptekkel középre "lopja" magát, hogy az extázisig átélve a játékot alkosson ott és akkor született imrovizációt! Ha mindeközben Borbély úgy gondolja - vagy eleve így van megírva a szólam -, bekapcsolódik, s csodás "párbajnak" lehet szem- és fültanúja a közönség.

Apropó, közönség! Hadd osszam meg a Kedves olvasókkal egy örömömet. A közönség soraiban több 9-10 éves forma és a tinédzser kor közepén járó fiatal is helyet foglalt. Ki édesapjával, ki baráti társasággal. Egy biztos: nem azért voltak ott, mert az igazgató néni gyerekeiként kötelező a zárásig tartó önkéntes részvétel! És még egy információ: a Borbély Műhely december 17-én tartja az évzáró klubestet, ahol vetítés, jam-session és még néhány meglepetés várja az érdeklődőket.