A Táncterápiában a koreográfus nézőpontot vált és a pszichével kapcsolatos vizsgálódások helyett a táncot és a táncosok fizikumát emeli a középpontba, miközben arra is figyelmet fordít, hogy a különböző tánc- és ritmusterápiákat is tanulmányozza.
A megközelítés ebben az esetben is mai és modern, nagy szerepet kap a kortárs zene, a film és a videotechnika, valamint a mozdulatok és a koreográfia beemelése a mindennapokba. A koreográfus az embert mutatja meg sokarcúságával, esendőségével, szeretetéhségével, egyszerre drámaian és groteszken.
A darabot a Bozsik Yvette Társulat állandó táncosai adják elő Jean-Philippe Heritier, kortárs svájci zeneszerző külön ehhez a darabhoz komponált zenéjére.
"Az előadás elkészítését különböző technikák tanulásával kezdtük (tai chi, néptánc, akrobatika, modern és klasszikus balett).
Később Bóta Ildikó táncterapeutával való találkozásom után a Társulat táncterápián is részt vett. Ezeket az élményeket mind beépítettük a darabba, a svájci Jean-Philippe Héritier gyönyörű zenét komponált.
Az Ildikóval és a mozgássérültekkel való találkozás nagyon sok mindenre megtanított minket, legfőképpen Potoczky Gábor szavai csengenek erősen a fülemben, aki születési sérülései miatt nem tud úgy beszélni és mozogni, mint a többi ember. Mégis így fogalmaz:
raquo;Szeretnék táncolni, mert az élet a változás, a mozgás. Élni jó, és ezt el tudom táncolni.laquo;
Mi táncosok sokszor úgy érezzük, hogy borzasztó nehéz, a legrövidebb szakma a mienk, az egyik legrosszabbul fizetett művészeti ág, és bármelyik pillanatban lesérülhetünk. Mégis szerencsések vagyunk, mert kitáncolhatjuk magunkból az összes problémánkat. Táncolni jó, mert szabadok vagyunk. Erről is szól a darab."
Bozsik Yvette
|
