Bubik Istvánról nevezték el az Új Színház stúdiószínpadát

Színpad


bubikistvanstudioszinpad_ujszinhaz_martaistvan_dkoko20090519001.jpg
Márta István és a társulat
 
(MTI) - "Szegény színház a miénk, de szeretetben gazdag, mint ahogy szeretetben gazdag volt a 2004. november 28-án elhunyt Bubik István is" - mondta Márta István. Az igazgató megemlékezett a színművész legemlékezetesebb alakításairól is, így arról is, amikor Büchner Woyzeck című drámájában az Őrnagy szerepében láthatta őt a közönség Kiss Csaba rendezésében.
 

bubikistvanstudioszinpad_ujszinhaz_emlekeloadas_dkoko20090519011.jpg
Emlékelőadás Bubik tiszteletére
 
"Utolsó szerepe a Szentivánéji álomban volt, Tomport alakította" - emlékezett az igazgató, aki Bubik Istvánt "színésznagyságnak", "társulatmegtartó embernek" nevezte. Az igazgató kitért arra is, hogy Bubik István Ritka (a) magyar címmel nagy sikerű önálló estsorozatot indított a magyar költészet remekeiből, amelyben Balassi, Kölcsey, Ady, Petőfi, Vörösmarty, Arany, Karinthy és  Nagy László műveit olvasta, énekelte, értelmezte, de sajnos csak két előadás jöhetett létre. "Az Új Színházban az a szokás, hogy a harmadik előadást rögzítjük videóra, így sajnos erre nem került sor" - mondta Márta István. A társulat tagjai ezért rendhagyó verses előadást tartottak Szikora János rendezésében.