Budafest - 2004

Színpad

RIGOLETTO: Sólyom-Nagy Sándor - Felipe Rojas
 
Bán Teodórától kész programot vettem át, így már foglalkozom a jövő nyár előkészítésével - válaszolta a Terasz kérdésére a sikeres karmester, Kesselyák Gergely, a Budafest művészeti igazgatója. Kesselyák nem titkolta, hogy továbbra is szeretné, hogy a fesztiválon kiemelt szerepet kapjon egy-egy igen jelentős operabemutató. Emlékeztetett arra, hogy a Miskolci Operafesztivál egyik alapítója volt, s szeretné az operának mint műfajnak a konzervatív ízlésű közönség mellett a fiatalokat is megnyerni. Ennek érdekében nem műsorváltásra gondol, hanem szeretne valamit felmutatni a nyugat-európai operajátszási trendből, s azokat a rendezőket megnyerni egy-egy produkciókra, akik a nálunk megszokotthoz képest másképp gondolkodnak az operáról.
Lukács Gyöngyi
 
Verdi Rigolettóját Szinetár Miklós rendezésében három alkalommal mutatják be kiváló énekesekkel, köztük Miklósa Erikával, aki Gildát énekli majd.
Nagy várakozás előzi meg a ma már világsztárnak számító Lukács Gyöngyi gálakoncertjét, melynek karmestere Héja Domonkos.
Különleges élménynek ígérkezik a Miami Balett és a Nordic Stars gálaestje.
Végül Puccini Turandotjával augusztus 17-én és 19-én zárul a fesztivál. Ennek a produkciónak két énekes meglepetése is lesz: Fekete Veronika Turandot hercegnőt, Sümegi Eszter pedig Liut énekli.

Fotó: Szilágyi Gábor