Bujtor Istvánról nevezték el a felújított Tihanyi Szabadtéri Színpadot

Színpad

 Bujtor István

A névadó ünnepségen Tihany polgármestere, Tósoki Imre elmondta, hogy a felújítás során kicserélték a színpad padozatát, új hang- és fénytechnikai berendezéseket vásároltak, a színpad fölé mobil tetőt helyeztek, és az épületet akadálymentesítették. A 84 millió forint összköltségű beruházás 50 százalékát európai uniós pályázati forrásból valósította meg az önkormányzat - tette hozzá a polgármester.

   
Tósoki Imre felidézte, hogy a fejlesztést még 2007-ben Bujtor Istvánnal közösen kezdték el tervezni, aki 2004 óta volt a színpad igazgatója, és akinek a hely kulturális elismertsége is köszönhető. "Ezért nagyon nagy öröm számunkra, hogy István özvegye, Bujtor Judit asszony folytatja a színház programszervezését a Tihanyi Szabadtéri Játékok Nonprofit Kft. ügyvezetőjeként" - hangsúlyozta a polgármester.
   
Oberfrank Pál, a veszprémi Petőfi Színház igazgatója, aki Bujtor Istvánt követte e tisztségben, beszédében II. János Pál pápa művészekhez írt leveléből idézett: "A művészek a szépség alkotómesterei. A művész alkotás közben saját személyiségét leplezi le művével." Az igazgató a pápa levelét olvasva hangsúlyozta, hogy a tehetséget az egész emberiség és társadalom javára kell kamatoztatniuk a művészeknek, mert a művészek minden nép műveltségét gyarapítva járulnak hozzá a közjóhoz - egyéni nyereségvágytól függetlenül.