fotó: Koncz ZsuzsaMit mond el Ambrus Mária díszlete? Nyugodt, tiszta, elegáns polgári előszínpad egy szembefordított székkel, két ernyős falikarral, jobbra-balra rejtekajtóval. Alkalmas lehetne Noël Coward vagy Herczeg Ferenc társalgási darabhoz. A takaros színházi rend elő-síkja mögött romok. Az élesen elváló hátsó színpad keresztfákkal aláácsolt légoltalmi pince. Leégett ház maradványai. Mennyezetén a padlóberakás bomba ütötte sebként kiszakadt. Innen kémlel alá Mr. Rochester, a Thornfield-i gótikus kastély leshelyéről. A félhomályban lim-lomok. Két gyári székre fektetett deszka, mögötte horgászágy. A zárt falakon titokzatos ábrák. Krikszkrakszok, ősök képcsarnoka, dadaista rajzok? Kemény ablakkivágás. Mögötte naiv telihold. Vagy egy férfi sziluettje vet árnyékot. A játéktér ideiglenes. Pince, búvóhely, kényelmetlen gyerekkínzó magánintézeti háló, ahol kettesével fektetik egyazon ágyba a növendékeket. A játszók a szín hátterében a díszlet alul nyíló résén gurulnak, mintha egy heverő ágyneműtartójából hasmánt igyekeznének ki-be. (Mellékesen: megegyezés kérdése, hogy a színpadon kinyílik ajtó és az a kertbe, vagy az ügyelői pulthoz vezet. Közmegegyezés, hogy egy nyílás a körfüggönyön ajtóvá lehet. Az ágybetét is alkalmas színpadi járás, ha megalázó földön csúszást akarunk látni a szokott kilincses ajtók helyett).
A kastély a regényben: A lépcsőt és a korlátokat tölgyfából faragták; a lépcsőház magas ablakát sűrű rácsozat borította. A lépcsőház is és a széles, faburkolatú folyosó is, ahonnan a hálószobák nyíltak, inkább templomra emlékeztetett, mint lakóházra.
Ambrus Mária nem csinál a díszletből viktoriánus magánszámot. Rekonstruálás helyett konstruál. A teátrális regényből regényszerű előadás lett. A Jane Eyre nem felolvasókör. De nem is melodramatikus álfalhasogatás.
Viktória kori regény. Vad szenvedélyessége nem lépi át az illem határait. Az őrületes szerelem ellenére semmi neveletlenség nem történik benne. Thornfield Hallban elrejtve él Rochester úr tébolyodott kreol felesége. Valahol a kastély rejtekszobájában, mint Kékszakáll egyik asszonya. Vagy majd a Manderley-házban Daphne Du Maurier nagysikerű Brontë-plágiumában.
Kétféleként olvasható Brontë kisasszony regénye. Vad melodrámaként. Ilyen volt a 19. század magyarnyelvű színészeinek sikerdarabjaként Birch-Pfeiffer Sarolta, német tragika és színigazgatónő, hatáskeltő színdarabszerző dramatizálásában A lowoodi árva. Baljós, gótikus rémdráma lett Orson Welles producer rendezésében, főszereplésével (1944). Joan Fontaine volt Jane Eyre, Helen Burns a tizenkét éves Elizabeth Taylor.
Olvasható a regény úgy is, amint Zsótér tette, a Radnótin játszott dramatizálás szerző-rendezője. Brontë-ben az érvényes írót találta fel. A folyamatok finom nyomon követőjét. Az elfojtott érzések, a félénk közeledések, a leplezett érzelmek elemzőjét. Zsótér átdolgozása megkerülte a melodramatikus elemeket. Illetve a kastélytűz zsebméretekben lángra kapott karácsonyfaként mutatkozik. Rochester nem vakul meg, de helyette szenvedélyes viharok működtetik a viktoriánusan fegyelmezett játszókat. Zsótér előadásait
mondják szenvedélytelennek, mivel nem ordítanak színészei. Megvádolják szenvtelenséggel, mert nem handabandáznak ál-teátrálisan.
fotó: Koncz Zsuzsa
Weber Kata a címszerepben több kilométer szöveget mond el mnemotechnikai mutatványként. Hol jeleneten belül áll, hol a regény leíró szövegeit használja. Egyszerre van bent és kint. Beleél és demonstrál.
Nem okoskodik. Nem pancsolja a szavakat könnybe. Nem fúl el az önmeghatottságtól. De nem is szenvedélytől mentesen tárgyszerű. Elemez. Fölidéz. Végére jár a dolgoknak. Beavat a történtekbe. Fölboncolja a kusza érzelmeket a puritán tisztesség és a szenvedély szorításában. Ritka attrakció Weber mutatványa, holott távol áll tőle, hogy mutatós színészetet rittyentsen színre, az ismert önérvényesítő fogások alkalmazásával. Úgy viselkedik, mint színész, aki arra vállalkozott, hogy megismerteti a közönséget kedves, jól ismert regénye, Charlotte Brontoë: Jane Eyre-jével. Vállalásának teljességgel eleget tesz. Néha olyannak rémlik, mintha felolvasó színházat tartana vakoknak és színházi vakoknak. Kielégíti a süketeket is. Nem szélesen lapátoló romantikus gesztusokkal, hanem finom, kamerának kínálkozó mikro-rebbenésekkel. Elsősorban azonban figyelmével hat. Összpontosít. Nem olvad ki a színpadon. Láttat, mert lát. Művészileg tiszta, értékes, sikeres. Ő maga nehezen lesz sikeres színész. Az igazságnak kedvez, nem a nézőknek.
fotó: Koncz Zsuzsa
Halkan beszélhet Martin Márta, hallani akkor is, ha tömeg van a színen, vagy nincs. Vivő, szép, erős orgánum. Karban tartott hang. Mindig szolgálatára áll. Nemcsak a Radnóti gyufásdoboznyi terét, de amfiteátrumot is át képes beszélni.
Előbb Mrs. Reed, Jane rideg gyámja, majd Mrs. Fairfax, a kastély házvezetőnője. Nagynéniként kalapáccsal manikűrözi ujjait. Ijesztő. Fenyegető. Irracionálisan gonosz nyájas, kifürkészhetetlen arccal. Jane Eyre elveszett gyerekkorának rémei megtestesülnek benne. Talán koporsóba ver szögeket kézimunkaként délutánonként. Kimegy. Bejön tisztes fekete ruhában. Leül korábbi helyére. Akkor már jóságos, megértő házvezetőnő. Nem ?játssza meg" a két különböző figurát. Ugyanazon a széken ülve belülről mássá átalakul.
Mr. Brocklehurst lelkészként Terhes faggatja Janet, mit szeret a Bibliából. Félig pucér vállára húzott takaró mögött lapozgatja a szentírást, de csak mohó ujjait látjuk. Van a jelenetben valami elvetemült és ijesztő.
Furdal a kíváncsiság, vajon Csomós Mari kezében mitől kap hőt a karácsonyfa, mitől tud kigyulladni. Biztos technikai trükkje van.
Marjai Virág pontos, éles. Minden hangja, hajszála, mozdulata a helyén. Meghalása finoman megoldott. Csak kimegy belőle az élet. A holt lány élőként visszajön a végén ? közben gúnyos-fölényeskedő Miss Ingram, rivális ara -, behajtja az ágyon fekvő könyvet.
Jane kérdi: Még mindig a Jane Eyre-t olvasod?
Helen: Azt. Éppen most fejezem be. ?Feltámadunk".
Rochester és Jane háttal a nézőknek. Boldogságuk magánügyük. Összeér dráma a regénnyel. Előadás az irodalommal. A tettetett köznapjainkkal.
Vajon ki írta a mi életünket?
szerző: MGP
