Chicago lesz Egerben

Színpad

1929. Chicago. Roxie Hart, a kóristalány arról ábrándozik, hogy egy napon ő is a revüsztár, Velma Kelly nyomába léphet. Ez utóbbi viszonylag hamar sikerül is neki, ugyanis mikor Velma kettős gyilkosság miatt börtönbe kerül, nemsokára Roxie is követi, szintén gyilkosság miatt. Velma férjét és annak szeretőjét, Roxie pedig hűtlen szeretőjét teszi el láb alól. A híres sztárügyvéd, Billy Flynn mindkét lány ügyéből szenzációt kreál, s a lányok, miközben az újságok címlapjain szerepelve híressé, egyben ellenfelekké is válnak. Az ügyvéd mindkettőjükről lemossa a sarat, és győz az igazságtalanság.
 
 
A musical történetének egyik legsikeresebb szerzőpárosa - John Kander és Fred Ebb - a hatvanas évek óta dolgozik együtt. Első nagysikerű musicaljük a Kabaré nyolc Tony-díjat nyert, filmes változatának alkotói pedig kilenc Oscar-díjat kaptak. Emellett a Chicago a legismertebb és legtöbbet játszott darabjuk, melyet 1975-ben mutattak be a Brodway-n Bob Fosse koreográfiájával és rendezésében. A Chicago bemutatásakor is nagy siker volt, de igazából két évtized múlva lett igazán népszerű. Filmes változata 2003-ban hat Oscart hozott készítőinek.
 
A Chicago alapötletét Maurine Dallas Watkins, a Chicago Tribune törvényszéki tudósítójának férjgyilkos asszonyokról írt darabja adta (The Brave Little Woman). A téma remekül passzolt Kander és Ebb csípős, cinikus stílusához, dalaihoz, ami kiegészülve Fosse sajátos színházszemléletével, létrehozott egy fergetegesen megkoreografált revüt az igazságszolgáltatás korrumpálhatóságáról, a média által manipulált közönségről, a hírhedtség és a híresség közötti határvonal elmosódásáról.
 

egrigardonyigezaszinhaz_chicago_proba_4_kaszas_gergo_schruff_milan_szabo_emilia_bygalgabor.jpg
Kaszás Gergő, Schruff Milán és Szabó Emília a próbán
 
A produkciót április 17-én az egri Gárdonyi Géza Színház is színpadra állítja Csizmadia Tibor rendezésében, Barta Dóra és Túri Lajos koreográfiájával. Magas színvonalú, látványos, revü-hatású, filmes eszközöket is használó Chicagót ígér a darab rendezője., főszerepben Járó Zsuzsannával, Szabó Emíliával, Kaszás Gergővel, Nádasy Erikával/Fekete Györgyivel.