Puritán berendezés látható a színpadon, négy asztal, néhány rozzant szék, fekete színfal. Ebben az égvilágon semmi különös nincs, ha nyilvános próbára fújja a szél az embert, akkor hökkenünk csak meg, amikor megtudjuk, tulajdonképpen ez nem is ilyen lesz, hanem. És Máté Gábor, a színház következő igazgatója és a Cigányok című darab rendezője mosolyogva leül egy székre, kezében félig üres ásványvizes palackkal, mellette Grecsó Krisztián íróval, és magyarázza a hanem jelentőségét.
? Úgy képzeljék el, hogy itt minden fehér lesz, még a linóleum is, a színészek pedig rikító színű ruhákban pompáznak majd ? magyarázza Máté Gábor. Csak mondom, megvan a miértje a fehérségnek is, na de azt nem árulom el, mit is csinálunk igazán. Titok ? teszi hozzá a rendező. Majd joviális tekintettel, közvetlen hangon mesél Tersánszky Józsi Jenő egykori Cigányok című színművéről, és arról, hogyan kapcsolódik ehhez Grecsó Krisztián, mert szerves része a dolognak, Grecsó írta ugyanis a darab - mondjuk úgy - háromnegyed részét.
 |
| Máté Gábor |
? Nem nevezem meg azt a bizonyos filmproducert, aki összehozott Grecsó Krisztiánnal, és végül nem készült el egy újabb rossz magyar film, hanem inkább elmondom, hogy nehéz ügy a kortárs író, mint olyan, mert. ? mondja Máté Gábor.
És dőlnek belőle a történetek, közvetlenül beszél, megkéri a nézőket, szóljanak, ha unják a darabot, a kortárs író, hát igen, nem színművekre szakosodott, de nem is az a dolga, és itt van nekünk ez a cigányprobléma is, amelyről negyven évig nem vettünk tudomást, most pedig kapkodjuk a fejünket, és szembesülünk vele naponta. Nem csoda, hogy a közönség gurgolázva nevet, egyik poén vágja földhöz a másikat, ?A semmit fogjuk verni? Máté Gábor-mondatra pedig hahotázunk. Grecsó szavai sem kímélik a rekeszizmokat, a maga szerénységével visszavág, tudniillik, nehéz eset ám a rendező is, mert azt hiszi, hogy amit elképzel, meg is valósul azzal, ha kimondja. Rövid mondandójához hozzáfűzi, írt már négy forgatókönyvet is, és nyert egy pályázatot véletlenül, ennek következtében kénytelen volt összerittyenteni egy színművet, amelynek első felvonása ?gyanúsan remekre sikeredett?, a folytatást pedig inkább hagyjuk. A lényeg, hogy Máté Gábor ügyes pedagógiai módszerekkel adagolta be, milyen szoros határidőre kell dolgoznia az írónak.
 |
| Máté Gábor és Grecsó Krisztián |
? Júniusban felhívott Máté Gábor, ha ráérek, kezdjem el írni a darabot, a bemutató csak október 15-én lesz ? nevet Grecsó Krisztián.
A rengeteg jó sztori után azonban már azt érezzük, na lássunk is valamit, ne csigázzanak tovább! És mintegy varázsütésre, előpattanak a színészek, Sáry László zeneszerző zongorázni kezd, Kukac úr, vagyis Rajkai Zoltán dalra fakad, teljesen részegen, körülötte Kakuk Marci (Takátsy Péter) cimbalmozást mímel, akad, aki bőgőzik, brácsázik. A Kisasszonyt (Pálos Hanna) megtáncoltatják, összetapogatják, ő ellenkezik, hiába, meg kell ettől őrülni, amit ezek a cigányok művelnek a kocsmában. A mulatásba belekeveredik az egyik főszereplő, Dani (Keresztes Tamás) is, és persze, hogy a Kisasszonyba szerelmes. A színdarab kuriózuma, hogy Tersánszky cigánymuzsikusok-idilljét pár felvonásban visszaadják, aztán élesváltásként Grecsó-műbe megy át az egész.
Közben ötödjére sikerül eljátszania a csalódott cigány feleséget Pálmai Annának, de az az ötödik, az már olyan jó, hogy a publikum önkéntelenül is tapssal jutalmazza a színésznő erőfeszítéseit, hiszen nem könnyű egy magas férfit mondat közben lökni, meg aktust mímelni. Az utolsó jelenetnél végképp érzékelhető a mai magyar vidék: Dani terhes feleségét rugdalja össze, majd mobiltelefonon mentőt hív ?Baleset történt, nem a faluban, hanem a soron.? Bizony, a cigánysoron.
