Cikk címe

Színpad

A LENDÜLJ BELE! Sorozat keretében a Trafó bemutatja:
 
Inspiráció - Kísérletezők Estje
A DÉPARTS programsorozat részeként a Műhely Alapítvány szervezésében
 
2007. április 5-6. (Cs-P) 20h
 
Jegyár 1000 Ft, Diákjegy 800 Ft, Trafó bérlet érvényes!
 
 
Az Inspiráció program indításakor (1994-ben) az volt a fő célunk, hogy a magyar kortárs táncéletben megjelenő - amatőr - együtteseknek, alkotóknak lehetőséget teremtsünk arra, hogy bemutassák új ötleteiket, műveiket. A változó körülményeknek megfelelően az Inspiráció rendszere is folyamatosan változik, de az elsődleges célok mindig megmaradtak és ki is egészültek: fellépési lehetőség biztosítása, kísérletezés, különböző művészeti ágak együttműködésének elősegítése, valamint olyan alkotók felfedezése és bemutatása, akik a jövőben fontos szerepet játszhatnak a hazai előadó művészetben.
 
Az idei Inspiráció szervezésében három nagy változást vezettünk be. A magyarok mellett most először kap helyet a programban egy külföldi koreográfus munkája is. Az eddigi pályáztatás helyett meghívásos alapon állítottuk össze a programot, valamint mindegyik felkért művész lehetőséget kapott arra, hogy egy neves, tapasztalt alkotó segítségét kérje ötlete megvalósításához.
 
 
A programsorozat idei koreográfusai és előadásai:
 
Murányi Zsófia: Az Ismeretlen kutatása
Réti Anna: Kártyavár
Gergely Attila: Gyöngyszemek...A tű fokán...
Jurij Konjar (SLO) és a MU Terminál: Phraseology of Freestyle / POF
 
 
Workshop Foundation's program Inspiration - supporting new ideas and young talents - was first organised over a decade ago and have supported many emerging artists up to the present. In 2007 four young choreographers were invited to create their new pieces: Zsófia Murányi, Anna Réti, Attila Gergely and Jurij Konjar.
 
 
Az Ismeretlen kutatása
 
"Két művészeti ág a költészet és a tánc együtt, egymás kölcsönhatásán keresztül kíván hatni és formálni egy közös nyelvezetet ebben az előadásban. A nyelvezet kialakítása lenne maga az ismeretlen, illetve megadva ezzel a címmel azt az alapvető emberi kérdést is, hogy vajon mi az ismeretlen?
Ha különböző tapasztalati síkokban gondolkodunk, akkor meggyőződésem, hogy a költészet és a tánc egy meghatározott síkban ugyanaz."
 
Koreográfus: Murányi Zsófia
Költő (alkotótárs): Oravecz Péter
Előadók: Dékány Edit, Hajduk Károly, Murányi Zsófia, Oravecz Péter
Zeneszerző: Oravecz Péter
Fény:Pete Orsi
Fotó: Szomor János
 
Az ötletelésben és koreografálásban társam Dékány Edit, akinek ezúton is köszönöm energiáját, figyelmét és érzékenységét!
 
Köszönet: Talló Gergőnek, Miminek, Zsalának, Editnek és Pedrónak.
 
Támogatók: Trafó KMH, Műhely Alapítvány, Fővárosi Önkormányzat Színházi Alap, L1 - Független Táncművészek Társulása, NKA, Új Előadóművészeti Alapítvány
 
 
Kártyavár
 
A kártyavár egy asztalon,
az asztal egy tutajon áll.
Vajon a folyó érzi-e,
ha dől a kártyavár?
 
 
Koreográfia: Réti Anna
Szöveg: Halasi Zoltán
Előadók: Gőz István, Réti Anna
Zene: Barna Balázs
Fény: Szirtes Attila
Jelmez: Csorba Krisztina, Réti Anna
Munkatárs: Hudi László, Szőke Sándor
Fotó: Kiss Rudolf Péter
 
Támogatók: Flórián Műhely, Fővárosi Közgyűlés Kulturális Bizottsága, Műhely Alapítvány, NKA, Új Előadóművészeti Alapítvány
 
 
 
Gyöngyszemek...A tű fokán...
 
Mit él meg az ember pár perccel, órával vagy hónappal a halála előtt?
Mit él meg az ember halála után?
Egyszerre két világ lakói vagyunk. Az egyiket úgy ahogy ismerjük, hiszen érzékszerveinkkel tapasztaljuk, képesek vagyunk megmérni, rendszerezni, ezért abban otthonosan létezünk. Tetteink visszahatnak ránk s így formáljuk magunkat és sorsunkat, ezért az ember saját életének könyvét írja. A másikat néha megsejtjük ugyan, de nem látjuk, bár törekedhetünk megértésére.
Halálunkkal ez a viszony felcserélődik. Tetteink külső szemlélőivé válunk és már nem akarunk olyat tenni, ami a másik számára fájdalom.
 
 
Koreográfus: Gergely Attila 
Előadók: Gergely Attila, Góbi Rita, Jantner Emese, Jónás Zsuzsa, Kárpát Attila, Molnár Péter, Somorjai Judit, Spala Korinna, Újszászi Dorottya, Valkai Csaba, Zambrzycki Ádám
Énekes: Herczku Ágnes
Zene: Jilling Jácint, Gergely Attila
Hang: Hajas Attila
Fény: Marton János 
Jelmeztervező: Illéssy Lenke
Díszlettervező: Till András
Videó: Vízkelety Marci
Fotós: Birta András
 
 
Köszönet: Kőhegyi Attillának és a Nóniusz Kft-nek
Támogatók: NKA, Fővárosi Közgyűlés Kulturális Bizottsága, Műhely Alapítvány
 
 
 
Jurij Konjar és a MU Terminál: Phraseology of Freestyle / POF
 
A Műhely Alapítvány igyekszik támogatni minden olyan kezdeményezést, mely segíti a kortárs táncosok fejlődését, javít helyzetükön. A 2005 szeptemberében, Fejes Ádám és Juhász Kata vezetésével indított MU Terminál célja, hogy a szakoktatásból frissen kilépő fiatalok elhelyezkedését segítse, képzéssel, alkotó munkával, megmutatkozási lehetőségekkel.
A 2006-2007-es évadban 10 táncos - Ádám Tímea, Czédulás Eszter, Fábián Anikó, Göböly Bettina, Grecsó Zoltán, Illés Zsuzsa, Juhász Péter, Kiss Róbert, Pelle Viktor, Újvári Milán - dolgozhat a programban, tanulhat hazai és külföldi neves szakemberektől, koreográfusoktól.
 
A három éves, az Európai Unió által is támogatott DÉPARTS - program egy új táncos generációért - sorozat részeként a MU Terminál művészeti vezetése és a Műhely Alapítvány Jurij Konjar koreográfust kérte fel, hogy készítsen új előadást a program résztvevőinek.
 
Jurij Konjar lubljanai születésű táncos-koreográfus olyan neves iskolákat végzett, mint a brüsszeli PARTS, és olyan világhírű, Magyarországon is ismert társulatokkal dolgozott, mint a francia Les Ballets C de la B, vagy Szlovénia egyik vezető társulata, az En Knap.
 
 
Koreográfus: Jurij Konjar (SLO) 
Előadók: Ádám Tímea, Czédulás Eszter, Fábián Anikó, Göböly Bettina, Grecsó Zoltán, Illés Zsuzsa, Juhász Péter, Kiss Róbert, Pelle Viktor
Hang: Hajas Attila
 
Támogatók: NKA, Aulea Alapítvány
 
A Műhely Alapítvány támogatói: Fővárosi Közgyűlés Kulturális Bizottsága, NKA, OKM, Pro Cultura Urbis Közalapítvány, WCS, DÉPARTS, Culture 2000
 
 
Az április 5-i előadás előtt, 19h-tól ingyenes tárlatvezetés lesz a Trafó Galéria A gyűjtemény című kiállításán. Mindenkit szeretettel várunk!