Lorca 1936-ban elkezdett, befejezetlen darabja; magáról a színházról, a színházcsinálásról, a ?színház igazságáról", a látszat és valóság színpadi viszonyáról, a hagyományos színházi szabályok megváltoztatásának szükségességéről szól: létrejöhet-e a kommunikáció a színpad és a nézőtér között? Megvalósíthatók-e a nézők és az alkotók színházzal kapcsolatos elvárásai és vágyai egy-egy előadásban? Mennyire lehet megmutatni a valóságot a színpadi illúzió segítségével? Hogyan kell szembesítenie a nézőket a valósággal? Megjelenhet-e ?igazabbul" a valóság a színházban, mint az utcán? Milyen a színpadi és a színpadon kívüli valóság viszonya? Állást kell-e foglalniuk az előadások létrehozóinak a világ valóságával kapcsolatban? ?Hogyan tudja elárasztani a tenger a színpadot, hogyan tudunk csillagos eget varázsolni a széksorok fölé?" (?) ?Hiszen senki sem hiszi el, hogy az előadásban szereplő nézők valóságos nézők, a pincér valóságos pincér; senki sem hiszi el, hogy tényleg próbálják a Szentivánéji álmot, és hogy az utcán valóban zajlik a forradalom."
Az előadás rendezője, Luís Miguel Cintra más ? színházról szóló ? Lorca-szövegeket is felhasznált az előadás szövegkönyvének létrehozásához. Megőrzi a Lorca-darab ?színház a színházban" helyzetét: a darabbeli előadást létrehozó társulat a Szentivánéji álmot próbálja. A rendező és a színészek a majdani előadás stílusáról, hangvételéről vitatkoznak. A színház falain kívül kitör a forradalom, a vita egészen más megvilágításba kerül, a valóság ?betolakszik" a színházba. A szerző feláll a helyéről, és vitába száll a rendezővel; a színészek elhallgatnak, kintről lövés hallatszik? Aztán egyre több és többféle szereplő szól bele a beszélgetésbe: nézők, színészek, műszakiak, Shakespeare-hősök, különféle szürreális alakok, emberek az utcáról... A szerző magányra ítélt művészként, új színpadi formák kitalálójaként, elkötelezett keresőjeként jelenik meg. A világ igazságtalanságának szószólója, és két dologtól retteg: a vak nézőktől, és a saját, színház iránti szenvedélyes szeretetétől. Egyre inkább úgy érezzük, hogy a szereplők szimbolikus figurák, a középkori auto sacramentalok allegorikus alakjai. Mintha az egész vita a szerző fejében zajlana le ? a művészi alkotás létrejöttének folyamatáról.
?Luis Miguel Cintra friss szemmel közelít Lorca szövegéhez. Az előadásból gyönyörűen kirajzolódik a szerző finom és bonyolult világa, amelyet csodálatos színészi munka egészít ki. A szereplők élő örvényként töltik ki az Abadía színpadának minden szegletét" ? írja az előadásról José Manuel de las Heras kritikus a La Tribuna de Guadalajara című lap hasábjain.
A madridi Teatro de la Abadía 1995-ben nyitotta meg kapuit ? egy templom épületében. 1999 óta a legrangosabb európai színházakat tömörítő Európai Színházi Unió tagja. Az előadás rendezője Luís Miguel Cintra (1949), európai hírű portugál színész, színházi és filmrendező, a lisszaboni Teatro da Cornucópia alapítója és egyik igazgatója. A másik igazgató az előadás díszlet-és jelmeztervezője, Cristina Reis. Luís Miguel Cintra filmekben Magyarországon is látható volt. Cintra meg nem alkuvó művész, színháza makacsul csak a legnemesebb szövegekkel foglalkozik.
Az előadás spanyol nyelven, szinkrontolmácsolással látható.
forrás: Katona József Színház
