City Balett Alapítvány

Egyéb

Hatodik éve létezik a City Balett Alapítvány. Létrehozóinak célja szerint támogatja a tehetséges magyar fiatal balett- és mozgásművészek oktatását, fellépéseit, fiatal koreográfusok műveinek bemutatását; a szükséges kellékek és reklám előteremtését minden módon, amelyet elérhet.

Tudvalévő: a művészeteknek a szegényebb társadalmakban mostoha sors jut. Ám az alapítók és kurátorok hite szerint a társadalom igazi gazdagságát nem holmi pillanatnyi pénzügyi mérlegek, hanem a humán, szellemi értékek jelentik, mert ezek hordozzák magukban azt az energiát, amelyre kultúránk jövője építhető. Kiváltképpen így van ez a fiatalok közegében, amelyben az újra való nyitottság, a tanulás és a szellemi produkció összeforr. Ez a potenciál az egyes képző- és előadó-művészeti ágakban szükségképpen különösen támaszkodik a hagyományokra. Ez jellemzi a balettművészetet is.

Sokszor kiderült, hogy társadalmunk, legalábbis a lényeget tekintve, nem szegényebb a többi európai nemzetnél, amelyek közösségével a közeljövőben az eddigieknél is szorosabbra fonja a sorsát. Minden segítség üdvös, amely ennek a hatalmas erőforrásnak, a magyar kultúrának (határon innen és túl) a szinten maradását, sőt továbbfejlődését előmozdíthatja. A magyar kultúrában megnyilvánuló invenció, tehetség szempontjából a szegénység a megmutatkozás lehetőségének korlátait is jelenti. Ezért kíván a City Balett Alapítvány erőforrásokat szervezni-koordinálni-mozgósítani a táncművészet gyakorlati igényei teljes spektrumának támogatására, ezt is beleértve.

Reméljük, hogy lelkesedésünkben nem maradunk magunkra, és mennél tágabb kör válik érdekeltté a magyar balett- és mozgásművészet tanításának, gyakorlatának és a kapcsolódó tevékenységeknek a támogatásában; reméljük, megleljük a módját, hogy mennél többekkel bűvülhessen az erre irányuló együttműködésünk.