A Csárdáskirálynő a szegedi Dóm téren

Színpad

Nem kell többé a falra festeni az ördögöt a csongrádi megyeszékhelyen, mert napokon belül megjelenik: az egykori Lucifer, Alföldi Róbert rendezőként tér vissza Szegedre, ahol két évvel ezelőtt Gounod: Faust című operáját vitte színre a kőszínházban.

Bár szinte alig akad ember, aki ne ismerné Kálmán Imre művét, a jól ismert örökzöldeket mégis gyakorolják a színészek. Igaz, egyelőre csak Budapesten, de a szegediek örömére a darab szereplői várhatóan már a jövő héten a városba érkeznek.

Abigélből alig két hét alatt Vereckey Szilviává lesz Rálik Szilvia, hiszen a Nabucco után az operett női főszerepét is az ő tolmácsolásában hallhatja a közönség. A herceg ezúttal barna és nem lovon érkezik, de Nyári Zoltán minden bizonnyal így is elbűvöli a női hallgatóságot.

Az örök szerelmest, Bóni grófot Stohl András alakítja, így ő énekli majd a generációktól független "Jaj, cica...", "A lányok, a lányok...", illetve a "Te rongyos élet..." című dalokat.

A házasságot ellenző, és a pesti orfeum csillagát lenéző mamát, Cecíliát Hernádi Judit játssza. A happy endről gondoskodó - és a hercegi mama egykori csárdáskirálynői múltját leleplező - Feri bácsit Gálffi László alakítja, míg Miska pincér szerepében Bodrogi Gyulát láthatják.

A július 29-én látható premierre nem szűkölködnek a díszletekben: 2000 m textília, 1500 m flitteres szegőző, több-száz pávatoll mellett 150 m futófény kerül az új ruhákra.

A tervek szerint 80 pár lakkcipő villan a színpadon, és a teljes zenekari árok átalakul úszómedencévé, közel 50 köbméter vízzel feltöltve.

A közel 1000 méter bársonnyal borított, lenyűgöző díszletet élőnövények, tuják, gömbfák egészítik ki.

JÁTSSZON VELÜNK ÉS NYERJEN JEGYET A JÁNOS VITÉZ CÍMŰ ELŐADÁSRA!