Csavard be, mint Beckham!

Egyéb

Az idei év több szempontból is a fociról szól. Nyár elején egy hónapra szinte mindenütt a világon megállt az élet, míg a világbajnokság zajlott. Nemrégiben pedig, mindenki legnagyobb megdöbbenésére, kis országunk csapata elpáholta a hírneves Manchester Unitedot, melyben a filmcímben szereplő David Beckham is játszik.
A foci örök téma. Nehéz lenne összeszámolni, hány film főszereplője ez a sport, de bizonyára mindenki fel tud idézni néhány emlékezetes alkotást. Sokaknak a klasszikussá vált Régi idők focija jut eszébe, mások talán a legújabb őrületre, a Shaolin Soccer című filmre asszociálnak, melyben a kungfu és a futball ötvözete segíti a hősöket győzelemre.
Nem véletlen, hogy az idei évre jutott egy angol focis film is. Az már sokkal inkább meglepő, hogy a film bemutatásakor maga mögé utasította az éppen bemutatott hollywoodi szuperprodukciót (Ice Age, Blade II, K-pax) a nyár elején, hetekig vezette a filmlistákat és rekord bevételt könyvelhetett el.

A történet ötletesen csavarja meg a focis témát, ami már kissé lerágott csontnak tűnhet. A főszereplők lányok, akik legalább olyan jól rúgják a bőrt, mint férfitársaik, mégis sokkal nehezebb érvényesülniük. Ráadásul a főszereplő Jess indiai bevándorló családból származik, így nemcsak a nőkkel szemben kialakult átlagos előítéletekkel kell megküzdenie, hanem az indiai tradíció által diktált szigorú törvények béklyójából is ki kell törnie.
A felvázolt alaphelyzetből villámsebesen kialakul A Kelet az Kelet című filmből már ismert multikulturális tiniproblémakör, a nemek közti harccal és némi szerelemmel fűszerezve.

Jess a parkban focizik a srácokkal, mióta eszét tudja, mígnem egy napon a helyi lány focicsapat egyik tagja elhívja az edzésre. A lány nagyszerű focista lesz, de szülei elől titkolnia kell hobbiját, mert ők még megkövetelik a gyermekeiktől a tradíciók tiszteletben tartását, amibe a focizó indiai nő képe nem illeszthető be. A tiltott sport mellett felbukkan a tiltott szerelem is, így már minden oka meglesz Jessnek a bujkálásra.
A film rendezője és forgatókönyvírója, Gurinder Chadha, remek érzékkel választotta ki és alakította a témát úgy, hogy minél szélesebb közönséget érdekeljen és szórakoztasson kellemesen.

Ima a sportszentélyben...