Az előadás elsősorban a színészek játékára és a szövegre helyezi a hangsúlyt, így próbálja újraéleszteni azt a kritikai szellemet, amelynek legfőbb eszköze a humor, s ezáltal a Cervantes által létrehozott elbűvölő csapdahelyzet új, aktuális olvasatát kínálja. Szeretnénk, ha ez a bemutató ünnep lenne mindannyiunk számára, ahova mindenki azért jön el, hogy jól érezze magát, mi pedig megoszthatnánk gondolatainkat a nézőkkel, hiszen az Önök jelenléte nélkül az egésznek semmi értelme sincs.
A Csodakvintett Miguel de Cervantes egyfelvonásos darabjának, A csodaszínháznak az átdolgozása.
Egy vándortársulat négy színésze érkezik a színpadra: nem tudni, honnan jönnek s hova mennek. Felállítják a maguk kis színpadát egy meghatározhatatlan közönség számára, ami lehet, hogy megegyezik az éppen jelenlevő publikummal. Különös beletörődéssel játszanak, amit képtelenek megmagyarázni ? a régi darabok felidézésével mindig ugyanazt ismétlik, mintha erre kötelezné őket a századok kérlelhetetlen múlása. Azt a látszatot keltik, hogy a néző szeme láttára improvizatív módon hozzák létre Cervantes színdarabjának minden egyes figuráját és jelenetét.
A színház és a valóság e furcsa játékában folyamatosan felvetődik a kérdés: vajon a színház hogyan tart tükröt a valóságnak, s egyáltalán hol húzódik a ?játék" és a ?valóság" határa.
Egy spanyol polihisztor a bohém Budapesten
Carlos Rodero, Identitás és színházi ösztön
Író, rendező és színházi pedagógus, aki már hat éve Magyarországon él. Barcelonában született, és bár néhányan mindenáron tagadni akarják ezt, már negyvenegy éves. Kozmopolita, aki különböző kultúrákat egyesít magában, s aki hol gunyoros, hol mélyreható pillantással tekint ránk. Olykor komollyá válik, de hirtelen felszakadhat belőle az operai kacagás. Amatőr borszakértőként ? ahogy ő maga mondja ? véget nem érő kíváncsiságot érez a magyar borok iránt. Természetesen nem olyannak látja önmagát, amilyennek a többiek látják őt.
Vajon mit keres errefelé egy spanyol rendező? Carlos szeretne egyértelmű választ adni erre a kérdésre, de azért egy kissé eltöpreng rajta. Beszél a múltból való menekülésről és egy káprázatos munkaajánlatról, de mint mondja, a valóság ennél jóval bonyolultabb. ?A legfontosabb dolgok olykor véletlenszerűen történnek meg. Azért vagyok spanyol, mert ott születtem, és főleg azért, mert spanyol az anyanyelvem. De néha úgy érzem, mindez csak a körülmények összjátéka. Allergiás vagyok a nacionalizmusra, és nagyon sokszor gyanúsnak tűnik nekem a ťkulturális identitásŤ fogalmának használata. A színház az egyetlen közeg, amelyben otthonosan mozgok. Mindenhol lehet jó színházat csinálni. S ha a körülmények megfelelőek, akkor nem mindegy, hol csináljuk?"
Teljes otthonossággal mozog Budapesten. ?Nincs annyi különbség közöttünk, hogy valamiféle kulturális sokkról beszéljek. Inkább azokra a dolgokra szeretek figyelni, amelyek összekötnek, ami közös bennünk. A szellemi éberség megtartása napi feladat, bár ez néha nem könnyű, kimerítő. De azt hiszem, megéri erőfeszítést tenni azért, hogy a sztereotípiákat és az előítéleteket féken tartsuk ? hiszen ezek mindig olyan korlátok, melyeket önmagunk számára szabunk ki."
De vajon ért-e bennünket? Amikor magyarul beszél, akkor leginkább egy glaszékesztyűs terroristára emlékeztet. ?A legnyilvánvalóbb nehézség a nyelv. De erre sem akadályként kell tekinteni. Ellenkezőleg. Talán egy nyelv megtanulása révén ismerheted meg legjobban azokat, akik az illető nyelvet beszélik." Nem unatkozik a magyar színházakban? ?Gyakran járok színházba. Kezdetben szinte csak azokat a darabokat néztem meg, amelyeket ismertem, de most már mindenre el merek menni. A magyar színházi világ vibrál és új utakat keres. Minden felmerülő probléma ? főleg pénzügyi nehézségek ? ellenére Magyarországon jó színházat csinálnak. A magyar színház állapotát egészségesnek, gazdagnak és sokszínűnek tartom. A közönség nemhogy elpártolt volna a színháztól, épp ellenkezőleg. Sok társulat nyitott a megújulásra, az új dolgok kipróbálására. Budapest más kultúrákat befogadó város, ahol nagyon sok lehetőség nyílik a személyes projektek, az önmegvalósítás véghezvitelére."
Meghív bennünket, hogy megismerjük új színházi munkáját, a Csodakvintett-et. ?Ez egy kamaradarab. Egy komikus játék. A játék pedig ? főleg a humoron keresztül ? a valóság megismerésének egyik alapvető formája. A komédiát sokan lenézik, és nem tartják többre puszta időtöltésnél. A jó komédiákban azonban megtalálhatjuk mindazokat a gondolatokat, amelyek aggaszatanak, foglalkoztatnak bennünket. A Csodakvintett kiindulópontja egy rövid Cervantes-darab, melyet sok olvasott ember sem ismer." Tehát adaptációról van szó? Egy szabad átdolgozásról? ?Inkább kópéságnak vagy csibészségnek nevezném. Cervantest általában túl komolyan vesszük, pedig kiváló humorérzéke volt ? többek között ez segített neki, hogy nehézségekkel teli életében boldoguljon. Ha műveihez közelítünk, nem kellene megfeledkeznünk erről. A Csodakvintett-ben abból indultunk ki, hogy vajon mit csinálnának Cervantes szereplői, ha hirtelen itt teremnének, és a mai nézőkkel állnának szemben. Mi van akkor, ha már belefáradtak abba, hogy századokon át mit sem változtak, és ki szeretnének próbálni valami mást. A módszer az, hogy a drámai lehetőségeket a végsőkig vigyük, és megnézzük, mi történik."
Egy vonzó nő vagy egy jó bor? ?Magyarországon egyszerre adott mindkettő. A spanyol borok persze nagyon hiányoznak, de inkább megiszok egy jó magyar bort, mint egy rossz spanyolt."
