Filozófusok vagyunk mindannyian, ez kiderült a koncert során. Az ember úgy értelmezi és közelíti meg érzelmileg a sötétség bugyrairól, a halálról, az öngyilkosságról, a bűnről, a romlásról szóló, obskúrusan romantikus dalokat, ahogy a saját életére vonatkozik. Isten és Ördög előtt egyenlőek vagyunk, talán így lehetne összefoglalni a Tiger Lillies-filozófiát. Ezért népszerűek húsz éve, és pont ezért nem világsztárok, mert mégsem lehet sikerágazat a halállal való viccelődés, ahhoz túl szemérmesek és istenfélők vagyunk. A ?weimari idők? dekadens német kabaréjának hangulata, a hetvenes évek gót-punk muzsikája, a londoni Soho lakóiról szóló mai szövegek, a reformkori német pedagógia ?csúcsműve?, a Kócos Péter (Jógyerekek képeskönyve az Örkény Színház szerint) megzenésített, gyerekkínzó versei szíven ütik a ?veszett idők? embereit.
A koncert jó ráhangolódásként a keserű Violin time (Hegedű idők) című dallal kezdődik, amely szépen rímel, ugyanakkor ellentétezi is a Violent time (erőszakos idők) szókapcsolatot. ?Violin time at the port side / And the whores say pretty words / To an old man who is dying /And his cries they do disturb?? Ebben a pár sorban megelőlegezik az egész koncert hangulatát, amely a pusztulás szépségeiről, kocsmákról, prostituáltakról, bűnözőkről mesél.
Az Örkény Színház társulata a Trafó-beli koncert meglepetésvendégei voltak szombaton
Vagy két gyerek is jelen van, köztük az enyém, és ezt néhányan zokon veszik, ám tudom, számukra sokkal meseszerűbb ez a világ, nem értenek angolul, így a Martyn Jacques énekes által vázolt dickensi társadalmat (amit hány gyerek szenvedett el, mint azt az író regényeiből is pontosan tudjuk), a kiszolgáltatott, hányatott sorsú emberek életéről szóló dalokat nem kell pontosan értelmezniük. A zene önmagában persze csak kis ideig poén nekik, úgyhogy a sajtkukacság bűnébe esnek, amiről később magyarul is hallanak. Leginkább az Örkény Színház színészeinek meglepetés fellépése villanyozza fel őket, akik a Jógyerekek képeskönyvéből, az eredetileg a Tiger Lillies által írt musical magyar verziójából adnak elő részleteket. (Az előadás 2009 nyarán a POSZT-on elnyerte a legjobb rendezés, valamint a legjobb jelmez és maszk díját.) Az ábrándozós és sajtkukac gyermekek büntető dalait még sokáig énekli a fiam hazafelé. Ebben a kontextusban (a darabot persze nem szabad még megnéznie) és az eredeti mesekönyvben ez roppant tetszik neki.
A különös hangok, a teremin, Adrian Stout fűrész hegedűje, a preparált dob és hozzá Martyn Jacques kasztrált éneke, amely egy szám erejéig konkrétan is macskanyávogásba megy át (Pussy Cat), Anglia és a civilizált társadalmak legsötétebb mélyére, illetve a nagyvárosi élet bohém negyedeibe vezet el. Szálkás deszkán csúszunk a pokolba kollektívan a koncert alatt, és nevetve nézzük, ahogy a dobos, Adrian Huge, műanyag klopfolóval szétveri a felszerelést. Vicces botrányhősök, öregedő punkok, örök vigyorgó tréfamesterek a porondon. Ki hinné, hogy már húsz éve művelik ezt, különféle színdarabokban is, és láthatóan egyáltalán nem unják. A koncert második felében a szünet után újra meg újra eljátsszák a halált, illetve konkrétan bújócskáznak vele. A nagy sötétség ura joggal érezheti, hogy kívül tágasabb.
Nem csoda, hogy Marilyn Manson a prominens rajongók közé tartozik, hiszen ő sem tud ilyet. Ahhoz túl komolyan veszi magát, és annál jobban szereti a bizniszt az egész mögött.
Először a Szigeten, a Magic Mirror sátorban, majd a Színházi Sátorban léptek fel a Tigris Liliomok, és azóta az Örkény Színháznak köszönhetően is, több alakban jelen vannak a magyar köztudatban. Például a nagyszájú sznobok kedvencei is lettek, akik átmeneti alámerülésre vágynak, és azt gondolják, hogy értük nem ugyanúgy jön el? Holott.
