Csütörtöktől kaphatók jegyek a POSZT előadásaira

Színpad

Vadászjelenetek Alsó-Bajoroszágban
 
(MTI) - Stenczer Béla színművész, a fesztivál ügyvezetője elmondta: a belépőket reggel 9 órától a Pécsi Nemzeti Színház jegypénztárában, 10 órától pedig az interneten is meg lehet vásárolni. Az elmúlt évekhez hasonlóan várhatóan idén is óriási érdeklődés kíséri majd a versenyelőadásokat. Az aktuális színházi találkozó programja ráadásul a darabokat, a társulatokat, a színészeket és a rendezőket tekintve is igen erős - jegyezte meg. Ezúttal is számítani lehet arra, hogy több előadásra napokon, vagy esetleg órákon belül elfogynak a jegyek. Ezek általában olyan darabok, melyek nézőterei 30-60 ember befogadására képesek.
    
Stenczer Béla felhívta a figyelmet arra, hogy a Nemzeti Színház Vadászjelenetek Alsó-Bajoroszágban és a HOPPart Társulat Chicago című darabjaira csütörtökön még nem, csak később kaphatók jegyek, amikor eldől, hogy azokat hol tudják megtartani.
    
Az ügyvezető a POSZT idei pénzügyi helyzetéről szólva megjegyezte: még nem tudni, hogy a fesztivál mekkora állami támogatásra számíthat. Utalt arra, hogy egy korábbi megállapodás szerint a találkozó alapját képező 150 millió forintos keret egyik felét a pécsi önkormányzat, másikat a kultúráért felelős szaktárca biztosítja. A város teljesít, az állami dotáció nagysága azonban május végén válik ismertté. Stenczer Béla szerint onnan legfeljebb 50 millió forintra számíthatnak, emiatt off-programok maradhatnak el.
    
"Az off-rendezvények szervezésénél ezért egy becsült összeggel, 30 millió forinttal kalkuláltunk. Sok ötletünk, elképzelésünk kiesik a rostán, mert költségvetési szempontból nem fér bele a fesztiválba. Ugyanakkor kockázatot vállaltunk, mert ha annyi pénz sem jön, amire számítunk, csődbe kerülhetünk, ha több jön, időhiány miatt már egy sor olyan programot nem szervezhetünk meg, melyre korábban lehetőség lett volna" - mondta az ügyvezető. Stenczer Béla hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a főbb off-programokat, köztük a tizenhét év után újra összeálló East együttes koncertjét szeretnék megtartani.